Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi lesz veled?

2012.01.17
Ifjúkoromban láttam a televízióban egy fekete-fehér filmet, ami Németországban játszódott, a gazdasági világválság idején. Filmünkben a nemrég még híres, sikeres és nagy forgalmú ruházati áruház hanyatlásnak indul.
Ebben az áruházban dolgozik eladóként Pinnewerg, aki szerencsétlen egérarccal és nagyon sovány testalkattal megáldott, örök vesztes benyomását keltő személy. Fiatalemberünk igen készséges, szorgalmas eladó volt. Kollégái, főnökei ahol tudták, ki is használták, de ő ennek ellenére elégedettnek érezte magát, hiszen volt biztos munkája, talált magához illő társat, aki ugyan csúnyácska feleségnek számított a nagy átlaghoz képest, ám a tőle született kisfiukkal szerényen, de egyetértésben éltek. Szürke színű boldogságukra hamarosan sötét árnyék vetült. A nyomasztó válságra való tekintettel minden alkalmazottra nézve forgalmi terv volt előírva, és aki ezt nem tudta időre hozni, annak azonnal felmondólevél járt. Ebben a válságos időben Pinnewerget szerencsétlen kinézete miatt valahogy gyakran kikerülték a vevők, így alaposan elmaradt a tervezettektől, de ennek ellenére mégsem adta fel, sőt telve volt bizakodással, mindent elkövetett, hogy tőle vásároljanak. Főhősünkre egy nap, úgy tűnt, rákacsint a szerencse. Az ürességtől kongó férfidivatáru részleghez jó vágású, érdeklődő úriember érkezett. Ez a vásárlójelölt nem más volt, mint a kor leghíresebb férfiszínésze. Szerepeiben zömében szimpatikus, igaz kisembereket alakított, látszatra azonosulva problémáikkal. Emberséget sugárzó mozifilmjei okán méltán rajongtak érte a tömegek.  Az eladók közül, érthető okok miatt, egyszerre többen is versengtek kegyeiért, próbálták szimpátiáját elnyerni. Úgy tűnt, ez egyedül Pinnewergnek sikerült.
A híresség nagyvonalúan őt választotta, és kérte, segédkezzen neki az öltönyök kiválasztásánál. Legalább egy tucatra lesz szüksége. Hősünk szeme felcsillant ennek hallatára, és nem csoda, ha ezt követően buzgón ajánlgatta a cég legdrágább, legújabb modelljeit. A híresség alapos, megfontolt embernek tüntetve fel magát, napokra igénybe vette kiszolgálói tehetségét, majd a számtalan ruhapróba után kiüresedett arccal közölte, meggondolta magát, mégsem kéri egyiket sem. Sarkon fordult, és többé nem látták.
A film utolsó percei belém égtek... A folyóparton üldögélő, egyébként mindig pedáns férfidivatáru eladó most gyűrött ruhával, cipő nélkül, nyakkendőjét is nélkülözve, kigombolt inggel néz az ólomszürke hullámok közé.
A film narrátora ekkor teszi fel a megválaszolhatatlannak tűnő kérdését: mi lesz veled, Pinnewerg?
Szívet kérgesítő, reménytelen idők tanúja lettem. Úgy gondoltam, ilyen és ehhez hasonló esetek soha többé nem történhetnek meg Európában és a világban, hisz ma már annyi okos ember él a földön.
 
Ez volt az előtörténet, jöjjön a ma valósága!
2010. október 22. péntek, szerintem a világgazdasági káosz első harmada, a magyar gazdasági és szellemi leépülés kilencedik éve. Mosonmagyaróvár, Magyar utca, a város üzletekkel teli sétálóutcája.
A szép, napsütötte idő ellenére kevéske ember siet a dolgára. Nyár elején itt kaptam kölcsön egy üzlethelyiséget műalkotásaim népszerűsítésére. Sajnos, csak kevéske érdeklődő merészelt belépni művészetem helyszínére, pedig „behívóan” viselkedtem. Valami nagyon, de nagyon visszatartotta őket. Ez bizonyára nem személyem volt, mert én őszinte örömmel fogadtam minden látogatót. A bátrabbak elégedetten távoztak, majd később többen visszalátogattak egy kiadós beszélgetésre. Foglalkozásomból adódóan lételemem a „képmutatás”, ám most a nehéz megélhetési körülmények sarkaltak erre az elszánt lépésre.      Üzlet helyett ismeretségek köttettek. Időm sokasága okán „ráérő” festőművészként megbarátkoztam a környezetemben élő kedves emberekkel. Most, a bemutatóterem bezárása után öt hónappal tiszteletlátogatásokat tettem náluk, ahogy azt ilyenkor illik tennie egy valamit is magára adó, empátiával rendelkező embernek. Az elmondottakból és látottakból megtapasztalhattam, hogy még több üzlet vár leendő bérlőjére, s ezek olybá tűnnek, mint a kistelepülések elhagyott iskolái. Életteli pezsgésért áhítoznak, de lakat, cilinderzár vigyázza álmukat. A még nyitva tartó boltok is konganak az ürességtől, a visszaszámláló gépezet már rég beindult. A vállalkozások tulajdonosai sorra küldik el alkalmazottjaikat, hogy így csökkentsék veszteségeiket. Ezért aztán több kedves ismerős arcot hiába keresek.
Hamarosan újabb üzlet zár be meghatározatlan időre, és a vallomások nyomán tudom, a lábon maradt vállalkozások is kénytelenek megszabadulni alkalmazottjaiktól, pótolva őket saját családtagjaikkal. Úgy látom, egyelőre nincsenek okos, jó megoldások a válságot illetően, és így kímélet sincs. A munkanélküliek tömege meg egyre csak nő.
Itt mindenki a túlélésért küzd, ahogy a képzőművészetet főfoglalkozásban űző néhány szabad alkotó is. Nemrég csúfondárosan a sivatag virágaihoz hasonlítottam önmagamat, hisz lassan oly ritkán jutok jövedelemhez, mint azok az egyébként gyönyörűséges virágok vízhez (évente egy alkalommal)… Én a kilátástalannak tűnő nehézségek ellenére sem adhatom fel, hiszen választott hivatásom a festészet, és ebből nincs hova hátrálnom.
Csak addig érdemes élnem, míg alkotok!
Sokkal inkább a kiszolgáltatott, majd feleslegessé vált, nagyszámú Pinnewergekért és családjaikért aggódom.
Mi lesz velük?
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.