Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mérhető fogalom

2012.01.17

Még csak nem is pirkad, feketén mered rám ablakunkon keresztül a kinti világtalanság. Sötétbe tapogatózva felkattintom a villanykapcsolót a konyhában és percek múlva már a megszokott rend szerint, jóízűen harapdálom vajas kenyeremet, és kortyolgatom hozzá meleg és kellően megcukrozott kakaómat.
Tizennégy éves koromban szoktam rá a reggeli kakaófogyasztásra, Mosonmagyaróváron a Fő utcán működött egy remek tejivó, ahol sűrűn megfordultam. A mindig friss ropogós péksütemények, a forró kakaó és tejeskávé illatanyagai édes elegyet alkotva keveredtek össze, és szinte minden arra járót elcsábítottak. Már több éve szintén szokásommá vált a reggelizés alatt való skandináv keresztrejtvényfejtés. Szeretem ezt a rejtvényformát, mert egyszerű, áttekinthető, gyorsan beindítja agyam fogaskerekeit, és szép lassan oldja korai magányomat. Egy-két új kérdéstől eltekintve, szinte mindig rutinos gyorsasággal töltöm meg betűimmel, szavaimmal az üres négyzeteket. Ebben a pillanatban is épp egy feladványra felelnék, és már emelem is a tollam.
A mérhető fogalom szinonimáját kell beírnom. Irónom gömböcskéje, villámsebesen ereszti ki csőformátumú tartályából kék színű gyorsan száradó tintáját, így téve láthatóvá három egymást követő írásjelemet. Balról jobbra összeolvasva őket, az „idő” fogalmát adják ki.
Könnyedén eszembe jutott, hiszen október 30-án kellett a lakásunkban, autónkban, mobiltelefonjainkon visszaállítani egy órával a mutatókat, mert március utolsó szombatján éppen előrehajtottuk. Sok éve már jól tudja mindenki, hogy ennek az oda-vissza állítgatásnak semmi, de semmi haszna és értelme, ám ennek ellenére mégis újra-meg újra rákényszerítenek bennünket az időmérő eszközeink macerálására. Én már nagyon unom, és igen elegem van az ezekkel együtt járó kellemetlenségekből. Ámíthatjuk, becsaphatjuk magunkat, tehetünk úgy, mintha az idő urai lennénk, de ezt a valóság függvényében roppant nevetséges dolognak tartom. Az időből elvenni, majd visszaadni álságos cselekedet. Megszokottnak és kiszámíthatónak tűnő kis buborékszerű világunkban valójában minden viszonylagos, ahogy az idő is, csak hát erről úgy megfeledkeztünk, mint az Alzheimer kóros Pista bácsi a beszéde fonaláról.
A Föld forgása saját tengelye, a Nap körül, a Naprendszer forgása a Galaxisunkon belül, a Galaxisunkkal együtt utazásunk a Tejúton és így tovább, mind-mind más időtényezőt generál. Ha csak a földi idő biztos megállapítására törekednénk is, szükséges lenne tudnunk a nulla, azaz zéró időpontot. Kijelenthetjük, ezzel a bizonyossággal, sajnos, semmiképpen nem rendelkezünk. Ilyen tudás örökséget nem hagytak ránk eleink.
A történelmi korok és kontinensek lakói sok-sok időszámítási modellel rukkoltak már elő, ám az ezek után született fejlettebb civilizációk számára párhuzamba állításukkor láthatóan nagy eltéréseket mutattak. A talányos zéró pont minden kultúrában máshol volt fellelhető így a számított idő terjedelme is változó volt.
Most itt ülök a kellően átmelegedett konyhaszékemen teljes bizonytalanságban, ami a mai dátumot és letűnt idők eredetét illeti.
Van okom berzenkedni.
Igazságtalannak tarom, hogy még ennyi bizonyosságot sem érdemel az ember fia, ha már egyszer ide teremtődött, erre a hol kiesnek, hol kietlennek tűnő bolygóra? Persze, mint minden e világon a kiesség, kietlenség is csak nézőpont kérdése…
Ez csak hagyján, de mit kezdjek az időtényező bizonytalanságán túl az egyéb viszonylagosságokkal, amik szintén bizonytalanságokat indukálnak bennem?
Például a kortárs művészet időbeli értékmérésével. Vajon tudjuk e milyen alapon, kik és miként, mihez, kihez viszonyítva állapítják meg egy kortárs alkotó munkásságáról, hogy mikortól számít egyetemesnek, igaz értéket teremtőnek?
A közhiedelemmel ellentétben a művészeti alkotások nem alkotójuk halála után vagy következtében válnak pótolhatatlan közkincsé, de nem is az éppen vezető trendi ítészek döntése nyomán. A létrehozott mű már a megszületése pillanatában rendelkezik mindazokkal az értékekkel, amik különlegessé, egyedivé, azaz megismételhetetlenné teszik. Lehetséges, sőt sűrűn előfordul, hogy egyes alkotók, alkotó közösségek (Van Gogh, impresszionisták,) törekvései, életművei az adott korban és életszituációban merész újszerűségük okán nehezen elfogadhatóak, befogadhatóak a szinte hatalmi pozícióban lévő műkritikusok és a nagyszámú, őket szajkózó közönség számára. Így fordulhat elő az a döbbenetes ellentmondás: míg a trendi kortárs művész alkotásait elismerik, rajonganak érte, és tömegével vásárolják is, addig az igaz értékek alkotója akár éhezhet. Oly kevés a tehetős, hozzáértő műgyűjtő kis hazánkban, hogy néhány tucat „titán” művész szinte teljesen képes lefedni a hazai művészeti piacot. Tehát pár tucat művészt üzleti és hatalmi megfontolásból könnyedén felépítenek egyes ítészek, kereskedők, és ezeket manipulálva meghatározhatják a honi kortárs művészet arcát és jövedelmi viszonyait.
A műélvező, műértő közönség nagyon szűk rétege ezekkel ellentétben nem ellenségesen, kirekesztően, hanem sokkal inkább kíváncsian, elfogadóan viszonyul az új és előremutató művészeti megnyilvánulásokkal szemben. Az igazán kiváló alkotóművészek sohasem korszerűek, hanem sokkal inkább újítók, akik korukat megelőzve egyedi remekműveket hoznak létre.
Igaz a régi mondás, „Ha túl korán van igazad, akkor nincs igazad." Ezért nehéz követni az újítókat, a kényelmes, megkövült és elfogult ítészeknek, dekadens műgyűjtőknek, s mindazoknak, akiknek nincs saját véleményük, csak a másokét ismételgetik.
Tehát kedves olvasó, nincs helye spekulációnak, csűrésnek-csavarásnak, a művészet valójában jó befektetés ugyan, de nem azonos a tőzsdével. A leírtak tükrében a műtárgyakat illetően „a kocka el van vetve”, „vagyok, aki vagyok” mondja a műtárgy – tehát, minek is kellene várni a művész leépüléséig, haláláig? Gyűjtsenek most, egyenesen a művészek műteremtő műtermeiből, mint ahogy ezt tették régebben oly sokan!
Ha valaki nem hozzáértő, nem befektető és az általam leírtak miatt megingott bizalma a magas áron tartott műtárgyakat önre rábeszélni akaró műkereskedőkben, én, mint élő alkotó a nagy csalódás és kiábrándulás elkerülése érdekében azt ajánlom, vegyen olyan művészeti tárgyat, ami minden érdek nélkül tetszik, amit élete végéig boldogan szemlélne, csodálna!
 

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.