Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az elragadó

2012.01.17
2011. február 9. délután két óra. Emeleti műtermem üvegajtaján kitekintve olybá tűnik a felülnézeti gyümölcsöskertem, mint ha homokdűnék hullámoznának kedves fáim alatt. Pedig szó sincs homokról, hiszen mifelénk a fekete erdei talaj adja az életet. Már vagy tíz éve nem kaszálom, nem nyírom a fák alatti füves részt. Ezért el is neveztem „ősgyepesnek”, ahol katonás sorokban áll az -az ötven fa, amit egész évben nagy tisztelettel és szeretettel metszek, gondozok. Megrögzött kert kerülőként minden gazt kivágok, csupán egyes gyógynövények virágzását tartom tiszteletben. A vastag rétegben elterülő széna segítségével tudtam életben tartani gyümölcsadóimat az aszályos nyári hónapokban. Az érett gyümölcsökben sem eshet kár, mintha puha paplanra hullanának.
Szikrázó napfényben fürdik minden, nincs tovább maradásom! Testemmel, lelkemmel a szabadba vágyom. Fabódénk árnyékos oldalára szerelt hőmérő 15 C fokot mutat. Az égbolt azúr kék színben úszik. Magamhoz veszem éles, íves metszőollómat, s mire az alvégre érek, megszabadulok rövid ballonkabátomtól és vastag kötött pulóveremtől. Frissen ékelt öreg kettes létrám segítségével vidáman csattogom körbe szilvafáimat, miközben legényes frizurákat varázsolok a bozontosok helyébe. Reménységgel és jó kedvvel teli munkálkodásomat égből jövő perpatvar hangjai zavarják meg. A magasba feltekintve, összevissza repkedő, és hangosan károgó vetési varjak tömegét pillantom meg. Meglepetésemre ebben a pillanatban, valami kalimpálva egyenesen a lábam elé pottyan. Nem ismerem fel azonnal, de mikor kissé támolyogva a lábaira áll, már bizonyos vagyok benne, hogy egy „hölgy” (adult) karvallyal állok szemben. Hát miatta van ez a fülsértően hangos égi csata! Nagy ritkán előfordul ehhez hasonló arcátlan próbálkozás, amikor a ragadozó madár a varjak közé furakodva megpróbál egy gyengébbet megkaparintani magának. Mint a példa is jól mutatja, ez a próbálkozás kevés sikerrel, de annál nagyobb kockázattal járhat. A talált diókon, megaszalódott gyümölcsökön, összevesző, de egyébként roppantul okos fekete rokonok között ilyenkor nagy összetartás alakul ki, és jaj a merész és eszetlen támadónak! Hatalmas, erős, szürke csőrükkel életveszélyes sebeket képesek ejteni. Zuhanását remekül fékezni tudó hősünket igen csak keményen fejbe kólinthatták, mert ahogy itt áll velem szembe, furamód bizalmasan tekint rám. Óvatos vagyok. Szárnyait kesztyűs kézzel karcsú testéhez szorítom és így emelem magamhoz. Nem ellenkezik, moccanatlanul, mereven néz rám. Ó te szegény, nagyon éhes lehettél, ha ekkora merészségre vetemedtél! Feje búját, hátát megsimogatva előreballagok a kerti asztalhoz.
Gyengéden leteszem, de mozdulatlan marad, csak áll az asztallapon és kérdőn néz rám. Most, hogy jobban szemügyre veszem villámként csap belém a felismerés. Már nem először találkozunk! Pár hete a madáretetőnk körül csaptak hasonló nagy lármát az odaszoktatott védenceim. Házi verebek, gerlék, széncinkék, barátcinegék, zöldikék, feketerigók. Akkor a szépséges balkáni gerlepárból a tojót választotta ki ez az éhes karvaly. Villámgyorsan csapott le rá és miután alaposan megtépte élesen begörbülő acélkékes tűhegyben végződő csőrével, hirtelen felemelte nagy karmokban végződő sárga ujjaival. A talajtól számítva úgy 5-10 cm magasra fel felrángatva magával repítette. A zsákmányolót még a kerítésen belül sikerült utolérnem és elhessegetnem. A meglepetésszerű támadást elszenvedő szürke szépség, jó pár evező és pehely tollát vesztve oly gyorsan reppent fel az öreg diófánkon aggódva ülő párja mellé, hogy megköszönni is elfelejtette, amit érte tettem. E fényes, kényeztető napokat kivéve kemény telünk van. Megvisel magevőt, ragadozót, szegény embert, nincstelent egyaránt. Sok fűtőanyagra van szükség a zord idővel szemben. Idén, már másodszor maradt hoppon az ismételten kezembe vett karvalyom! E nem mindennapi találkozásunkat bizonyítani is tudom. Olthatatlan dokumentáló szenvedélyemnek engedve, az időközben teljesen magához tért, ezért erősen feszengő szárnyasomat lefényképezem, mielőtt útjára engedem. Ujjaim szorításán engedek, meneküléséhez ennyi éppen elég. Megértően és elismerően követem tekintetemmel a bokrok fölött elsuhanó karcsú alakját.

Tudom, hamarosan újra láthatom, de akkor sem kér majd, hanem elvesz, elragad. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.