Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Misztikus utazás - Segítők, tanítók, mesterek

2012.01.18
Ki mit ért utazáson? Ha azt halljuk, hogy misztikus utazás, akkor legtöbbünk azonnal Tibet, Nepál, India, Egyiptom, stb. mesés helyeire gondol. Ám van valami mindenki számára, ami a legcsodálatosabb dolog a világon, mégpedig az utazás önmagunk középpontja felé.
 
Ha visszatekintek eddigi tanulmányaimra, megismerési folyamataimra, akkor azt kell megállapítanom, hogy bármely „rettegett” szigorlat és államvizsga a felkészüléssel együtt is csak egy egyszerű tüsszentés az önmegismerés folyamatához képest. A delphoi jósda felirata – „Ismerd meg önmagad!” – tisztán rámutat, hogy az önismeret jövőnk kulcsa is egyben. „Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. … Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.”
Minden személyiségfejlesztő irányzatban, rendszerben – vallási és spirituális nézettől függetlenül – kulcskérdés az önismeret. Már maga a folyamat is lehet cél – állítja a tao is. Míg önismereti utunkat járjuk, a legnagyobb kínokat és örömöket éljük meg, amennyiben van merszünk, és felülünk önmagunk barlangvasútjára.
Önmagunk megismerésének és középpontunk megtalálásának végtelen sok módja és útja van, ám csak két típusa.
Az utat, mint Buddha, önmagunk tesszük meg.
Belső utazásunkon hosszabb-rövidebb ideig tanítók, mesterek segítenek.
Látható, hogy a segítség nem szükségszerű, ám néha még veszélyessé is válhat. Pl. egy egyszerű tenyérjós két különböző tudatossági szinten álló emberre más-más módon hat. Lehet veszélyes is és hatástalan is. A figyelmen kívül nem hagyható, valódi veszélyeket elsősorban a karizmatikus egyéniséggel megáldott, ám önző, és sok, de nem elegendő tudással rendelkező, önmagukat mesternek, tanítónak, gurunak kikiáltó szektavezérek jelentik. Ezek a vezetők nem csak hirdetik, hanem el is hiszik magukról, hogy ők az egyetlen igaz út letéteményesei. Követőik minden esetben valamiben, valahogyan sebzett emberek, akik félelemből vagy kényelemből, de átadják a döntés jogát és felelősségét egy számukra hitelesnek tartott személynek.
Minden „útonjárónak” sokkal könnyebb lenne gondolkodás nélkül követni valakit, csak ne kelljen vizsgálódni, kutakodni és felelősséget vállalni. E vágy sarkall embereket arra, hogy esztelenül kövessék egyes vallási szekták egocentrikus vezetőit. Egy mestertől, vagy tantól elvakítva könnyen félrevezethetnek és tönkretehetnek bennünket.
Ne higgyük, hogy ilyesmi csak Amerikában történhet! Én magam is tudok több magyarországi szektáról. Mivel érdekel a téma és a motivációk – mind a vezető, mind a tagok oldaláról –, így kíváncsiságom által hajtva sikerült egy pár szektataggal, és két budapesti szekta vezetőjével több alkalommal is beszélgetnem.
Az egyik szekta női vezetővel, és csak női tagokkal, főleg leszbikusokkal, ill. egy-két homoszexuális férfival képez egy csoportot. Tehát ebbe a csoportba a másságuk által megítélt, kirekesztett, ám spirituális utat kereső emberek tartoznak. A csoporttagokra nem jellemző a félelem, végre elfogadva, megértve és biztonságban érzik magukat. Ebbe a vallási közösségbe nehéz bekerülni, de kikerülni aránylag könnyű. Aki elhagyta a csoportot, annak nincs többé visszaútja, és az egyetlen „félelmük”. Ez a kevésbé veszélyes.
Ellentétben a másik, férfi vezetővel működő csoporttal, ahová a bekerülés könnyű, a kiút annál nehezebb. A mester karizmatikus férfi, aki könnyen bűvkörébe vonzza a gyengébb, vagy sebezhető, ill. már sebzett – főleg magányos női – lelkeket, akiket tanítványainak nevez, és vak engedelmességet követel meg tőlük. A csoporton belüli akaratgyenge emberek pontosan tudják, hogy csak gondolkodás nélküli megadással kerülhetnek a mester sugárzó lényének közelébe. A mester élesen igyekszik elhatárolni a csoporthoz tartozókat a kívülállóktól. Mindenki mást veszélyesnek minősít. Főleg az olyanokat, mint én is, aki a tanítványai között lévő ismerősét, barátját próbálja felvilágosítani a szabad akarat valódiságáról, a felelősségvállalásról és a rá leselkedő veszélyekről. Szerencsére barátom nyitott szemmel és füllel kezdett járni a csoporton belül. Látta, hogy ha olyasmi történt, amit józanul kellett volna megítélni, vagy ami nézeteltérést válthatott volna ki, a csoport tagjai azonnal a mester „fényes” tekintetét és védelmét keresték. Senki sem merte megkérdőjelezni a mester döntését. Az emberek képesek voltak saját tisztességüket is feladni azért, hogy élvezhessék a mester mámorító közelségét. A „mesteri szeretet” ellenére a csoporttagokra jellemző a félelem. Senki sem meri megkockáztatni, hogy kiűzessék a csoportból, vagy azért, mert rabjává vált a guru lenyűgöző kisugárzásának, vagy azért, mert retteg a kizárással együtt járó átoktól.
Barátomnak is meg kellett küzdenie saját félelmeivel. Megértette, hogy neki is, mint mindenkinek, a MOST hatalma van a kezében, és ezt épp ésszel nem adhatja át senkinek. Aki átadja, az elveszett. Az élet túl rövid, és nincs se próbaidő, se évismétlés. Minden élesben megy.
Amikor a hit azzal jár, hogy alávetjük magunkat valaki más parancsainak, akkor vakhitről beszélünk. Bármit állít is egy mester, addig hiedelem marad, amíg ki nem próbáljuk. Nem véletlenül kérte Buddha az útkeresőktől és tanítványoktól, hogy ne higgyenek el semmit vakon, még neki sem, hanem próbálják ki. A tanítások, bölcseletek igazságáról így fogalmazott: „Próbáld ki a gyakorlatban, és ha úgy találod, hogy a bölcsesség leginkább egy fal nézésére emlékeztet, majd ez a fal leomlik, és akadálytalanul körültekinthetsz, akkor bízhatsz benne.”
Az igazi tanító mestere a függőség elkerülésének és a szabad akarat gyakoroltatásának. Az igazi tanító, guru, mester olyan, mit a bot. Belső utunkon egy egyszerű segédeszköz. Az úton, az árokparton fekvő bot mindig a rendelkezésünkre áll. Amikor szükségünk van egy támaszra, felemeljük, ránehezedünk, vagy csak a biztonság kedvéért magunk mellett tartjuk, de ha már megerősödtünk, bármikor, minden következmény nélkül letehetjük, és haladhatunk tovább. És a bot örül, hogy a segítségünkre lehetett, és annak is, hogy már nincs szükségünk rá. Teljes belső békéjében ott van az úton, és kész a következő vándor időleges támasza lenni.
 

Én magam nem vagyok buddhista, mégis ilyen igaz tanítónak tartom Tenzin Gyatsot, a XIV. Dalai Lámát is. Millióknak mutat utat, magyaráz Buddha belső utazásáról és a Négy Nemes Igazságról. Teszi ezt derűsen és játékosan, a legnagyobb békességben, megértésben és elvárások nélkül. 2010. szeptember 18-19. között adott budapesti tanítása is egy bot. Aki akarja, felveszi, aki akarja, támaszkodhat rá, aki akarja, otthagyhatja, vagy fittyet hányhat rá. Mindenki szabad akarata szerint… 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

Profilkép