Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A deákné vászna (tanmese)

2012.01.18
Barátok voltak. Egyik adott Másiknak valamit ajándékba. Ez a Tárgy értéktelen, ám Egyik számára nagyon becses, így mégis értékes volt. Aztán szétváltak útjaik.
Eltelt egy-két év, és Egyik rájött, hogy Másiknál van az ő becses Tárgya. Úgy gondolta, hogy elhidegült a barátságuk már annyira, hogy nyugodtan visszakérheti a Tárgyat. Erőt vett magán, és felkereste Másikat. Másik először örült a viszontlátásnak, ám amikor megtudta Egyik látogatásának okát, dühbe gurult. Először nem akarta visszaadni, mondván, hogy ezt ajándékba kapta, de végül a dühe olyan erős lett, hogy már semmit sem akart Egyiktől emlékbe.
- Nesze, vidd! Ha neked kétszáz forint többet ér, mint az emlék, hogy valaha jóban voltunk, akkor vidd! És ne is lássalak soha többet az életben!
Egyik szó nélkül elvette a Tárgyat, és örült, hogy túl van az eseményen. Megelégedett mosollyal ült a buszon, és tudta, hogy innentől kezdve végképp megszakadt Másikkal a kapcsolata, de nem bánta. A Tárgy újra az övé volt!
Másik eközben otthon le-fel járkált, dühöngött, és fortyogott magában. Újra és újra feltette magában a kérdést, hogy ennyit ér a barátságuk emléke?! Kétszáz forintért teljesen elfordul tőle Egyik?! És ekkor hirtelen, mint a kés pengéje, beléhatolt a felismerés.
- Te jó ég! És én?! Miért nem voltam megértőbb, és miért nem adtam neki vissza örömmel? Ennyit ér a barátságunk emléke?! Kétszáz forint miatt teljesen elfordulok Egyiktől?!
Másik megértette, hogy bizony ő sem különb a „deákné vásznánál”. Pontosan ugyanúgy viselkedett, mint Egyik. Talán ezért voltak valaha barátok?
 
 

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.