Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érkezés

2012.05.02
Az erős légörvények miatt zökkenőmentesnek nem mondható út után a Pheanum-90 finoman landolt a 2-es terminál kifutópályáján.
Az emberek fellélegezve nyújtóztatták ki elgémberedett tagjaikat, készülődés zsivaja töltötte be az utasteret. A stewardess aggodalmas mosollyal nézett nyitott szövetkabátomra, és emlékeztetett, hogy Eisenburgh-ban jelenleg mínusz két fok van. Az arcomba csapó csípős szél kellemetlenségét kicsit enyhítette a busz langymelege, de vacogásom csak a csomagjaim átvételekor hagyott alább.
Képzeletben egy pillanatra hazaröppentem Borlankba, aztán határozottan magam mögé utasítottam minden visszavágyódást.
A bejáratnál néhányan névvel ellátott transzparensekkel várakoztak, meglepetésemre az egyiken az én nevem volt.
‑ Én vagyok Alexander Falcon – léptem a táblát tartó ötven év körüli köpcös férfihez, aki vastag szemüveglencse mögé rejtett derűs tekintettel nyújtotta felém jobbját.
‑ Gustav Hilarson vagyok, az Edwin Lekande Tudományegyetem Gyógyszerhatástani és Biofarmáciai Intézetének munkatársa – mutatkozott be. ‑ Megkaptuk az e-mailjét, melyben értesített érkezésének időpontjáról, és arra gondoltunk, nem jönne rosszul Önnek a kezdetekhez egy útikalauz ‑ mosolygott szerényen. ‑. Én vállalkztam rá, mint leendő közvetlen munkatárs. Ha nem veszi rossz néven – tette hozzá szabadkozva.
‑ Egyáltalán nem veszem rossz néven – oldódtam fel egy pillanat alatt –, sőt! Határozottan hálás vagyok!
‑ Segítek, ha megengedi – nyúlt az egyik bőröndöm után. – Taxit rendeltem, magam nem szívesen vezetek ezekkel a cólás üveg aljakkal, csak ha nagyon muszáj ‑ bökött ironikusan szemüvegére. – Erre megyünk – mutatta az irányt. A fotocellás ajtók szinte nem értek rá bezáródni akkora volt a tömeg, hétvége lévén mindenki igyekezett valahová. A fagyos hideg egy pillanat alatt felkúszott a kabátom alatt, szerencsére nem sokat kellett gyalogolni a taxiig.
‑ Kissé szokatlan nekem ez a novemberi hideg – próbáltam mentséget keresni didergésemre – és nem is öltöztem megfelelően.
‑ A szél az oka, ilyen erősen ritkán fúj, mint most, és ez növeli a hideg érzetét. Gondolom hozott magával melegebb holmit is – pillantott a cipőmre –, de ha nem, tudok ajánlani egy-két jó üzletet. A Hotel Vilandához legyen szíves – adta meg az irányt a sofőrnek.
Elhagyva a több kilométernyi külső ipari területeket a taxi kezdeti lendülete megtört, a városba vezető út egyre zsúfoltabbá vált, a pénteki áramlás még a négysávos útnak is sok volt. Nem bántam, mert legalább nézelődtem és Gustav csendes szóáradatát hallgattam a város szépen felújított épületeiről, melyek mellett elhaladtunk. Szembetűnő volt a város tisztasága, rendezettsége, no meg az autósok türelme, udvariassága.
Félórányi út után érkeztünk meg a Hotel Vilandához. Szálláshelyem, egy háromemeletes L-alakú terrakotta színű épület, az 1900-as évek elején épült a lankásan emelkedő Uppati utca sarkán. Egyik szárnyával szemben négyemeletes lakóházak álltak, a másik oldalon viszont egy gondozott park terült el, hatalmas fákkal, kanyargós kis sétányokkal.
A sofőr kipakolta a csomagokat, Gustav rendezte a számlát
‑ Nem éppen a belváros – mentegetőzött Gustav –, de nagyon csendes, nyugalmas környék, nagy előnye, hogy tízpercnyi járásra van a kutatóintézet. és az egyetemi klinikákig is csak négy megállónyit kell buszozni.
‑ Nekem szimpatikus a környék – nyugtattam meg – a parknak különösen örülök. Látom rengeteg a városban a zöldterület.

‑ Igen, sok pénzt fordítanak a környezetvédelemre és a táj szépségeinek megőrzésére. Hát akkor – ragadta meg egyik táskámat – foglalja el a helyét, aztán ha nem túl fáradt megmutatom, hogy merre van a munkahelyünk. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.