Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


-9-Közjáték

2012.01.14
Anna reggelente értem jött, ne kelljen a hidegben buszra várni, gyalogolni.
- Aranyos vagy - mondtam neki  -, de nem vagyok hímes tojásból, hogy annyira óvni kelljen. Pocaklakónak sem árt szoknia az életet.
-Én meg azt gondolom, hogy már épp eleget edzett! Ideje egy kicsit kényeztetni! Újévre is hazautazol?
- Igen!
- Kár! - sajnálkozott. - Örültem volna, ha velünk töltöd!
- Már nem tudok változtatni rajta - mondtam. - Dorian kedden este indul velem és Daniellel Vasari-ba. Mi ott maradunk, ő meg visszajön. Képzeld - heherésztem -, valami komolyabb barátnőféle van a láthatáron. A magam részéről nagyon drukkolok neki!
- Én azon csodálkozom, hogy még eddig nem csapott le rá senki! Dorian nagyon jóvágású férfi.
- Nekem egyszer azt mondta, hogy elég öreg róka már ahhoz, hogy óvatlanul hurokba dugja a fejét. Szerintem voltak alkalmi kalandjai, de az a gyanúm, hogy ez most valami más. Mindenesetre megígértettem vele, ha összejön a dolog, akkor elmeséli.
- Sejted, hogy ki lehet?
- Sejtem! Szerintem Vanessa tetszik neki, az aneszteziológus. És kölcsönösnek vélem. Elkaptam néhányszor a pillantásukat, ahogy egymásra néznek.
- Vanessa Kernis?
- Sorrido. Vanessa Sorrido. Nekem legalábbis így mutatkozott be. Barna hajú, kék szemű, mindig te jutsz eszembe róla, te lehettél ilyen ennyi idős korodban. Egyedül neveli a négyéves kislányát.
- Ja, igen, a férjét hívták Kernis-nek. A pasi pár évvel ezelőtt egy ideig Timon munkatársa volt. Mérnöki diploma ide, mérnöki diploma oda, kevés olyan bunkó embert ismertem, mint ő volt. Timon hallott olyan munkahelyi pletykákat is, hogy nem egyszer kezet emelt a feleségére. Úgy emlékszem, még meg sem született a baba, mikor elváltak, nem volt hosszú életű a házasságuk.
- Ilyen megvilágításban nem csodálom!
- Vanessa tényleg egy aranyos, jótét lélek. Néhányszor találkoztam vele Timon-ék céges összejövetelein, és sosem értettem igazán, hogy tudott hozzámenni egy olyan pokróchoz, mint Kernis. Dorian oldalán viszont nagyon el tudnám képzelni.
- No és Ruben?- kérdeztem. - Ő hol fog szilveszterezni? Netán családi körben?
- Csakis! - gurgulázott fel Annából a kacagás. - Olyannak ismered?
- Persze, hogy nem! De vicces lenne elképzelni. Ruben, amint apuci, anyuci társaságában szolidan búcsúztatja az óévet. Van már valami normálisabb barátnője, vagy még mindig a szélsőségek vonzzák?
Anna legyintett.
- Sosem fog benőni a feje lágya! Csak a táncban nem ismer komolytalanságot! Megegyeztünk, hogy több rózsaszín hajú hölgyet nem mutat be nekünk, most már csak az igazi választottjára leszünk kíváncsiak. Timon talált neki egy jó lakást, nemrég bocsátotta licitre az önkormányzat. Nem új, de azzá lehet varázsolni, és igen kedvezőek a hitelfeltételek is, úgyhogy „kisfiunk” talán elkezd önálló életet élni.
Anna megállt a hátsó parkolóban, mikor kiszálltunk, havas eső csapott az arcunkba.
Harmincadikán már délben végeztem, felmentem a tanszékre, megnézni Daniel hogy áll a munkájával. Úgy véltük, hogy ha Dorian-nak is megfelel, akkor három óra körül elindulhatunk Vasari-ba. Négykor már az autópályán robogtunk, nyolckor már a vacsorán is túl voltunk. Apa, Dorian és Daniel elvonultak, elképesztő, hogy mennyit tudtak beszélgetni, ki nem fogytak a témából.
- Hol szilvesztereztek? - kérdeztem Florian-t
- Én visszamegyek Jereminibe, házibuli lesz a koliban.
- És anyáék?
- Apa mindenképpen a kórházi összejövetelre szeretne menni, főleg így, hogy Daniel itt van. Anya jobban szeretett volna a kollégáival a Borgödörben ünnepelni, de most apa nyert.
Laurára néztem
- Én a Zöld Szilvába megyek a régi barátokkal. Nem volna kedved eljönni velem? Nagyon szeretném!
Eszembe jutott legutóbbi közös programunk Laurával, és kibukott belőlem a nevetés.
- Kinéztél nekem valakit? Mennyivel fiatalabb nálam?
Laura rám öltötte a nyelvét.
- Most tényleg csupa korombeli barát lesz ott, úgyhogy nem leszek kerítő! Minden hátsó szándék nélkül hívlak.
- Egyébként átadtam Ruben-nak Oliver üdvözletét, Ruben nagyon örült, és mellesleg megtudtam, hogy a te kedves tánctanárod a magánéletben egy jó nagy hóhányó.
Ez már egyáltalán nem esett jól Laurának, eltűnt arcáról a mosoly.
- Lehet. De neked sikerült egy még nagyobb hóhányót választanod!
Az én jókedvem is egy pillanat alatt elillant.
- Hogy te mekkora egy tapló vagy, Laura! - fakadt ki Florian. - Annyi tapintat sem szorult beléd, mint egy fatuskóba!
- Hagyd! - intettem Florian-nak - Aranyos vagy, de tulajdonképpen igaza van. Még gondolkodom az ajánlatodon! - fordultam Laurához. - Jóéjszakát!
Felmentem a szobámba, a lépcsőn még hallottam Florian Laurához intézett korholó szavait. Bezárkóztam, leültem a szőnyegre, hátamat a falnak támasztottam, könnytelen égő szemmel bámultam a sötét semmibe. Tűrtem a lelkemet marcangoló érzéseket, fájjanak csak! Azt akartam, hogy fájjon!
Fájjon, fájjon, fájjon, mert rászolgáltam, hogy fájjon! Nem érdemlek mást, csak a gödör legeslegmélyebb fenekét!
Összecsipkedtem a kezemet, beleharaptam a térdembe, véres csíkot karmoltam a lábamba, hadd fájjon!
Talán testem fájdalmai elnyomják lelkem gyötrelmét…
Valaki erőszakosan dörömbölt az ajtómon.
- Suzanne nyisd ki, kérlek, engedj be! - hallottam Laura könyörgő hangját.
- Egyedül szeretnék lenni!
- Nagyon szépen kérlek - esdekelt -, Suzanne, bocsánatot akarok kérni!
- Már megbocsátottam! Egyedül akarok lenni!
- Légy szíves! - zokogott fel. - Nem akartalak megbántani, szeretnélek megölelni!
Kinyitottam az ajtót, a nyakamba borult, ott hüppögött. A sötétben szerencsére nem vette észtre önkínzásomat, sikerült észre térnem. Ó, de jó, hogy bezörgetett!
- Szeretlek! - simogattam meg. - Itt alszol?
- Ühüm! - kapaszkodott belém. - Szeretnék!

Mekkora áldás, hogy saját bajunk képes kiszállni belőlünk, mihelyt valakinek a könnyeit kell felszárítanunk. Laura! Drága kicsi húgom! De jó, hogy vagy! 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.