Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


-8-Előadás

2012.01.14
Hétfőn Anna két színházjeggyel állított be a tanszékre.
- Szívesen átadom annak, aki kéri! - lobogtatta meg. - Timon cserbenhagyott, elutazott. Hans?
- Nem szeretem a színházat! - válaszolta Hans.
- Ali, Suzanne?
- Én a magam részéről estére már elköteleztem magam, de ha Suzanne-nak van kedve, menjetek együtt!
- Szívesen átveszem tőled az egyik jegyet! - kaptam az alkalmon. - Nagyon régen voltam már színházban. Mit adnak?
- A Mester és Margarita. Már igen régóta szeretném megnézni, de Timont nem nevezhetném színházrajongónak, még tán örült is, hogy el kellett utaznia. Ruben-nak meg fellépése van.
- Hánykor kezdődik?
- Hétkor. Hatkor érted megyek, jó?
A borlanki színház csodálatos épület. Egy nagy tér közepére épült a város szívében, még az 1800-as évek végén. Persze azóta néhányszor felújították, így régi pompájában is megfelel a mai kor követelményeinek és technikai elvárásainak.
A neoreneszánsz egyszerű, négyes tagolású épületen harmonikus egységben olvadnak össze reneszánsz és barokkos stíluselemek. A hatalmas kupola alatti mészkőből faragott főhomlokzatot a Helikonon táncoló múzsákat ábrázoló dombormű díszíti, a többi, kisebb oszlopos kupolás homlokzatot gránitszobrok ékesítik.
A belső tere is lenyűgöző. Az előcsarnok különböző színű márványburkolatai fölött freskók, az ajtók fölött domborműdíszítések, az ablakok felett mitologikus jelenetek. A nézőtér is káprázatos. A vörösarany selyemtapéták színvilága a pompás bronzcsillárral, a mennyezeti freskóval, és a korinthosi oszlopokkal tökéletes egységet alkot.
Korábban érkeztünk, még nem lehetett bemenni a nézőtérre, az előcsarnokban egyre több ember gyűlt össze. A várakozás perceit nézelődéssel, és egy kis pletykálkodással töltöttük, mikor valaki megfogta a karomat.
- Suzanne, jól látok, tényleg te vagy az?
Megfordultam, alig hittem a szememnek. Rosina Langer volt az, egy évig játszott egy Gabriel által rendezett darabban, aztán máshová szerződött.
- Alig ismerni rád, úgy megváltoztál! - mondta, miközben megölelt, és jobbról-balról megpuszilt. -De jól áll neked ez a haj, és elegáns vagy, mint mindig! Képzeld, férjhez mentem, várj csak, mindjárt bemutatom neked!
Hátraintegetett, egy nagydarab mackó külsejű férfi jelent meg a hívásra.
- Suzanne! Ő Erik Mailter a férjem! - mutatta be hatalmas párját. - Erik! Ő itt Suzanne Ciato, meséltem már róla neked. Képzeld - beszélt tovább hozzám -, már nem játszom semmilyen társulatnál, Erik nem engedi! Így most már csak nézőként járok színházba. Tudtam - örvendezett -, tudtam, hogy A Mester és Margaritát nem szabad kihagyni!
Rettentő kínosan éreztem magam, de aztán nagy nehezen megszólaltam.
- Örülök, hogy látlak. De már nem élünk együtt Gabriel-lel, két éve elváltunk.
Egy pillanatra lehervadt az arcáról a mosoly, de aztán feltalálta magát.
- Sajnálom, nem hittem volna, hogy egy akkora szerelem, mint a tietek, így végződhet. Ne haragudj!
- Semmi gond, honnan is tudhattad volna! De úgy látom, hogy te megtaláltad a boldogságod!
- Igen! Nagyon jól megvagyunk! De sosem feledem azt az időt, amikor még a színház volt az életem!
Még lelkendezett egy kicsit a régi szép időkről, aztán elköszönt, és a jogos tulajdonos öntudatával húzta maga után mackóját a lépcső felé.
Anna kikerekedett szemmel nézett rám.
- Te Gabriel Ciato-nak voltál a felesége?
- Most már legalább ezt is tudod.
- Akkor nagy gubanc van - vakargatta meg fanyar képpel a fejét -, mert az ő darabjára szól a jegyünk!
Rámutatott a plakátra. A fesztivál egyik kiemelt vendégelőadása: Bulgakov: A Mester és Margarita Gabriel Ciato rendezésében.
- Hagyjuk a csodába és menjünk haza! - döntötte el hirtelen. - Az egész jegy nem ér ennyit!
Jól esett Anna együttérzése, de azt is tudtam, milyen régóta készül megnézni ezt a darabot, csak a helyi társulat nem tűzte műsorra. Már majdnem képes volt Caput-ba utazni, hogy láthassa.
- Nem örülnék, ha miattam lemondanál az előadásról. Mellesleg magam is kíváncsi vagyok rá. Végül is nem Gabriel Ciato-tól a rendezőtől, hanem Gabriel Ciato-tól az embertől váltam el. Lássuk, mit alkotott! Azt hiszem - tettem hozzá elgondolkodva -, nekem is oroszlánrészem volt abban, hogy idáig eljutott!
Hálásan belém karolt.
- Akkor keressük meg a helyünket!
Elkértem Annától a jegyemet, hogy be tudjam mutatni az ajtónál álló ellenőrnek. A díszes nyomtatású rendkívül exkluzív belépőjegy hátulján egy kis mottó a darabbal kapcsolatosan Gabriel aláírásával.
„Ki állítja, hogy nincs a földön igaz, szerelem? Megérdemelné, hogy kitépjék a nyelvét! Mi megmutatjuk, hogy van ilyen! Margarita különben azt mondta, azért indult el aznap a sárga virággal, hogy a Mester végre rátaláljon. A szerelem úgy termett közöttük, mint ahogy gyilkos pattan elő a szűk sikátorban, és megsebezte mindkettőjüket.”
Kezdetben nem is tudtam az előadásra figyelni, úgy megrohantak az emlékek. Szívembe markolt a színházi élet minden egyes feledhetetlen pillanata, színjátszós korom előadásai, aztán a családommal való szakításom. Gabriel erőfeszítései a nívósabb társaságért, nívósabb darabokért, elképzeléseinek maradéktalan megvalósításáért. Együtt átélt sikerek, együtt átélt kudarcok, az áldozathozatalaim, amiért szerelmet ugyan kaptam, de köszönetet soha. És teljesítetlen vágyam, ami kezdetben csak szétzilálta, később csődbe juttatta a házasságunkat. És én épp A Mester és Margaritát nézem, Gábriel rendezésében? Már nem voltam biztos benne, hogy csupán Anna érdekében meg kellett-e ezt tennem. De mikor Anna hálás pillantására gondoltam, eltűnt belőlem a kétely. Ennyit megérdemelt! Aztán ködként szívódtak fel a lelkemet megrohamozó impressziók, mert a darab egyre inkább magával ragadott, és már nem figyeltem semmi másra, csak a színészek játékára. El kellett ismernem, hogy ezt a nehéz, összetett művet nagyszerűen színpadra vitték. Rengeteg kreativitás, tökéletesen megválasztott zene, s a színpadi technika maradéktalan kihasználása, kifogástalan díszlet jellemezte. Az idő megszűnt, csak mikor vége lett, döbbentem meg, hogy a három felvonásos mű három és fél órán át tartott. A kijárat fele tartó emberek lassan felocsúdtak, a tömegben itt-ott megjegyzéseket lehetett hallani. „Érdemes volt eljönni!” „Végre valaki jól megcsinálta Bulgakovot!” „Remek volt a szereposztás!”
- Köszönöm, Suzanne, hogy maradtunk! - szólalt meg Anna is. - Talán nem neheztelsz meg rám, ha a rendezőről azt mondom, hogy nagyszerűt alkotott. Hű maradt a történethez, ami nálam alapvető szempont, mégis olyan ötletekkel és megoldásokkal rukkolt elő, amik számomra szokatlanok és izgalmasak voltak.
Belé karoltam, kicsit lemaradtunk, nem akartam sodródni a tömeggel. Így aztán a ruhatárnál sem kellett tülekedni, a kiskabátjainkat is hamar megtalálták, indulhattunk haza.
- Suzanne! - hallatszott a hátam mögött. Szinte fejbe vágott a régen hallott jól ismert hang, ha nem a nevemet mondja, akkor is kővé dermedtem volna. Anna hamarabb fordult meg, mint én.

- Suzanne! - szólt újra. -Lassan én is megfordultam. Tudtam, hogy Gabrielt fogom látni, mégis meglepődtem a változáson. Arcvonásai mélyebbek lettek és megkeményedtek, keskeny bajuszt növesztett, és hátrafésülve viselte a haját. Mikor kicsit elfordult, akkor vettem észre, hogy hátul varkocsba van fogva. Láttam, hogy ő is meglepődött a rajtam esett változásokon. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.