Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


-6-Hallgatózás

2012.01.14
Nagyon élveztem Bengo professzor mellett a munkát. Szinte szívtam magamba minden értekezését. Azzal kezdtem, hogy megpróbáltam valami rendet, rendszer keresni a tanulmányainak, csoportosítani, hogy egyszerűbb legyen eligazodni, tájékozódni közöttük.
A tanszéki irodában is volt egy kisebb könyvtár, vagyis inkább az asztalom mögötti beugróban kialakított L alakú polcrendszer a mennyezetig rakva szakirodalommal. Elhatároztam, hogy itt alakítok ki helyet a számukra. Hogy egyszerűsítsek a dolgokon, az asztalomat behúztam egész a polcrendszerig, mintegy megtoldva az L alak rövidebb végét. Így aztán egyszerűen közvetlenül az asztalomra tudtam tenni mindent, anélkül, hogy létrázni, mászkálni kellett volna. Így ugyan Annát gátoltam egy kicsit a mozgásban, de hát jóformán sosem volt az irodában, vizsgáztatott, Ahogy Ali és Daniel is. Szigorlatokra, záróvizsgákra akkor is be kellett menni, ha nem az ő hallgatóik vizsgáztak.
Ali néha a fejét fogva, dühösen csörtetett be:
- El nem tudom képzelni, némelyik hallgató hogy a jó bánatba bírt bekerülni az egyetemre? Annyi logikája sincs, mint egy struccnak! A tisztelt hölgyemények meg azt hiszik, elég, ha megtanultak keresztbe vetett lábbal, rövid szoknyában ülni és szépen mosolyogni!
- Miért? - kérdeztem ártatlanságot tettetve - nálad ez nem elég?
- Nem! Az egyetemen tanulunk! A buliban szórakozunk!
- De ők nem tudják, hogy ilyen szigorúan kettéválasztod a két dolgot!
- Majd megtanulják!
Ebben a pillanatban rájött, hogy csőbe futott. Rám meredt, aztán nevetve Danielhez fordult.
- Daniel! Nem lehetne Suzanne-t is beküldeni egy-egy szigorlatra? Nincsen kellőképpen leterhelve, azért ugratja itt szegény ártatlan személyemet! - Daniel mosolyogva legyintett, nem szólt semmit.
- Különben is, most nézem, mit keresel az asztal tetején? Te asztalon táncolással keresed a kenyeredet? Nem néztem volna ki belőled!
- Utálok létrázni! - mondtam. - Innen csak a legfelső polcot nem érem el, a többit igen.
- Ebben a tűsarkú cipőben - mustrálta végig a lábaimat -, ha nyújtózkodsz egy kicsit, azt is eléred. Próbáld csak ki!
Zavarba jöttem.
- Éppen végeztem - mondtam, és egyik lábammal a székre léptem, hogy leszálljak.
- Várj! Segítek!- Egyik kezével a kezem után nyúlt, a másikkal átölelte a derekamat és leemelt. - Még a végén megint kibicsaklik a bokád, és cipelhetlek a harmadikra!
Talán egy kicsit hosszabban és egy picit szorosabban ölelt, mint amit a segítség igényelt. Végig a szememet nézte, éreztem, ahogy pirosság szökik az arcomba.
- Tartozol egy kávéval! -engedett el. -Cserébe az ugratásért.
- Te meg egy süteménnyel! - találtam magamra. - A pimaszságodért!
- Hölgyem! - nyitotta ki az ajtót. - Csak ön után! Az egyetemi büfé megfelel?
Vidám csevegéssel mentünk át a parkon, remélve, hogy akad hely így délidőben az egyébként is mindig zsúfolt kávézóban.
Másnap reggel Daniellel megbeszéltem, hogy a délelőttöt a laboratóriumban töltöm. Összeszedtem az elméleti anyagot és lementem az alagsori laborba. Zárva találtam, ezek szerint a laboros még nem érkezett meg. Elindultam a portára, hogy elkérjem a kulcsot, de a portás azt mondta, hogy már elvitték, nem érti miért nincs nyitva. Visszamentem, még mindig zárva volt. Sebaj, gondoltam, marad a könyvtári munka. Bekopogtam Daniel irodájába, hogy szóljak neki, de ő sem volt a helyén. Az alsó polcot kezdtem rendezgetni, úgy látszik, ide pakolták a régi, inkább már csak antikvitás értékű könyveket. Igen érdekesek és szépek voltak, teljesen lenyűgöztek. Leültem a padlóra, nekitámaszkodtam az asztalom oldalának és beletemetkeztem ezekbe a régi munkákba. Közben visszajött Daniel, és szinte rögtön utána megérkezett Ali is. Nem láthattak, mert az asztal miatt teljes takarásban voltam.
- Alexander, légy szíves egy pillanatra! - szólt Bengo professzor.
- Parancsolj!
- Nagyon komoly dologról szeretnék veled beszélni. - fogott hozzá Daniel.
- Hallgatlak!
- Tudod, hogy kedvellek, becsüllek, elfogadlak a hóbortjaiddal együtt, és sosem szóltam bele a magánéletedbe. De most az egyszer szeretnék kivételt tenni!
- Amennyiben?
- Nem csak téged becsüllek, hanem a fiatal kolleginát, Suzanne-t is. Alapos, megbízható, kedves, minden tiszteletet megérdemel.
Felkaptam a fejem. Rólam van szó?
- Egyet értünk! - hallottam Alit. - De hogy jövök én a képbe?
Daniel vett egy mély lélegzetet, aztán kibökte:
- Nem szeretném a trófeáid között látni!
- Ezt hogy érted? - Ali hangja értetlenül csengett.
- Ahogy mondom. Nem szeretném, ha a barátnői gyűjteményedbe kerülne!
- Aha! És miből gondolod, hogy van ilyen szándékom? Eszemben sincs - hogy a szavaiddal éljek - a trófeáim közé tenni!
- Alexander! Öreg vagyok, a hallásom sem a régi, a látásom sem a régi, de vak még nem vagyok! Látom, amit látok!
- Nézd, ha ez megnyugtat, megígérhetem neked, hogy nem fogod a trófeáim között látni!
- Igen, megnyugtat. Tartsd magad tőle olyan távol, amilyen távol csak tudod!
- Nos, ezt viszont nem ígérhetem meg!
- Hogyhogy? Most mondtad, ígérted meg, hogy nem kerül a trófeáid közé!
- Igen, ez igaz. Csakhogy nem ígérhetek olyat, amit nem tudok teljesíteni! Ne kívánd, hogy tartsam távol magam tőle!
- Nem értem. - bizonytalankodott Daniel. Ali hangja ingerülten csattant.
- Nem érted? - kérdezte - Mit nem értesz ezen? - Aztán lehiggadva mondta:
- Suzanne számomra sokkal értékesebb annál, minthogy a trófeáim között kapjon helyet! - Nyelt egy nagyot. - Daniel! Azt hiszem, itt most többről van szó. Sokkal többről. Azt hiszem, ez most egy olyan érzés - elhallgatott, talán azon gondolkodott, kimondja-e -, amire nagyon vágyom, és amitől ugyanakkor… félek!
Megdermedve, moccanatlanul ültem a padlón. Uramisten! Hallgatóztam! Legalább amikor a nevemet meghallottam krákognom vagy köhintenem kellett volna, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de nem tettem! Mekkora szégyen lesz, ha most felfedezik, hogy itt ülök és kihallgattam őket? Szinte alig kaptam levegőt.
Aztán újra Ali hangját hallottam.
- Szerettél volna még valamit? Mert ha nem, azt hiszem, indulnunk kell, mindjárt kilenc óra, kezdődik a szigorlat!
Az ajtó tompán puffant, kimentek. Az agyam lüktetett. Ali utolsó mondata, az érzés, amit kimondott, amit én nem tudtam, vagy sokkal inkább nem mertem magamnak megfogalmazni: az érzés, amire vágyom, s amitől félek…

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.