Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


-10-Táncórák

2012.01.14
Már épp szedelőzködni készültünk, mikor berobbant Ruben.
- Sziasztok! Mára végeztem! - tottyant le az egyik székre.- Hazaviszel? - nézett Annára.
- Jó neked! - sóhajtott Anna. - Én még nagyon messze vagyok attól, hogy haza mehessek!
- Mi hazavihetünk, ha megfelelünk! - próbáltam menteni Annát. - Ruben! Ő Laura, a húgom.
Felpattant.
- Ruben Pallagi - mutatkozott be. - Megköszönöm, ha hazavisztek, mert még sok dolgom van estig, és jó lenne szusszanni egyet.
- Felőlem indulhatunk is!
- Várnátok addig, míg bekapok valamit?
Egy szelet pizzával, meg egy gyümölcslével tért vissza. Közben Anna elköszönt, kezdődtek a délutáni vizsgáztatásai.
Ruben lopva többször is szemügyre vette Laurát, de leginkább az arcát és a szemét figyelte. Bekebelezte az utolsó falatot is, leöblítette gyümölcslével, és elégedetten állt fel.
- Mehetünk! Irtó hálás vagyok, hogy elvisztek.
- Mi az a sok teendő, ami ilyen sürgős? - kérdeztem útközben.
- Be kell mennem a városházára valami lakáspapírok miatt, este meg tánciskola lesz az alagsori táncteremben. A középiskolásoknak tartok órát öttől nyolcig. Tényleg! - kapott a fejéhez. - Nem volna kedvetek eljönni? Ezennel szeretettel meghívlak benneteket!
- Nekem mindkét lábam fából van! - nevettem. - De ha Laura szeretne egyet táncolni, természetesen elviszem!
- Nos, Laura? - billentette oldalra várakozón a fejét Ruben. - Szerintem kár lenne kihagyni!
Laura töprengett.
- Csábító az ajánlat, nagyon szívesen mennék - mondta -, de én olyan régen táncoltam, hogy talán már nem is tudok!
Ruben felkacagott.
- Azt nem lehet elfelejteni, Laura! Olyan, mint a biciklizés. Egyébként meg eggyel több ok arra, hogy eljöjj!
- Meggyőztél! - egyezett bele Laura.
Bekanyarodtam a háztömb elé, Ruben kiszállt, köszönést intett.
- Akkor várlak benneteket!
Kicsit megkéstünk, baleset miatt lezárták a gyorsforgalmú utat, a terelés alaposan kihatott a város közlekedésére, némelyik lámpánál csak a harmadik nekifutásra jutottunk át. A kisebbik tükrös teremben szokott Ruben privát órákat tartani, Annával néhányszor már jártam itt. Mikor beléptünk már folyt az óra, Ruben csak a szemével és a mosolyával jelezte, hogy észrevett bennünket.
- Már azt hittem, meggondoltátok magatokat! - lépett hozzánk az első szabad percében.
- Megfogott a forgalom - mentegetőztem.
- Milyen órát tartasz? - kérdezte Laura.
- Ez most társastánc. Megkérhetlek, hogy legyél a párom? Egyszerűbb lenne a bemutatás, mintha a diákok közül választanék valakit.
- Hát nem is tudom - bizonytalankodott Laura -, talán szerencsésebb volna a tanulók közé állnom! Ott nem olyan feltűnő, ha bakizik az ember. Nagyon szégyellném, ha mindenki szeme láttára tévesztenék! Már mondtam, hogy hónapok óta nem táncoltam.
- Akkor kössünk egyezséget! - engedett Ruben. - Beállsz a tanulók közé, öt percen belül rá fogsz jönni, hogy semmit nem felejtettél el, a lábad magától elindul. Ha visszatért beléd a hit, megismétlem a kérésemet. Így jó lesz?
- Igen! - könnyebbült meg Laura.
Ugyanazt a kezdeti elfogódottságot láttam rajta, mint a búcsúestjén, de az ismerős zene, a begyakorlott lépések feloldották szorongásait, egyre magabiztosabb lett, végül teljesen átjárta a táncolás boldogsága. Élvezettel néztem könnyed, szép mozgását, egykettőre kirítt a többiek közül. Ruben nem ismételte meg a kérését, másképp döntött. Egyszerűen bejelentette, hogy az angol keringő alaplépéseinek megismerése előtt Laurával be fogják mutatni, hogy is néz ki teljes egészében ez a tánc. Laura erre nem tudott mit lépni, mindenki előtt nem merte visszautasítani Ruben-t. Lángvörös lett az arca, rettenetesen zavarba jött.
- Bocsi, Laura! - kért tőle elnézést Ruben. - De a kishitűséged ellen ez az egyetlen orvosság. Láttam, hogyan táncolsz!
Kicserélte a lejátszóban a CD-t, a karját nyújtotta Laurának.
- Nyugi! Ne izgulj, jól tudok vezetni. Ha akarnál sem tudnál téveszteni.
Nem is tévesztett. Az első pár lépés után magára talált, átvette Ruben gördülékenységét, olyan volt, mint egy kecses őzgida, a végén már mosolygott is. Hatalmas tapsot kaptak.
- Nos, összedőlt a világ? - kérdezte tőle Ruben. - Egyébként köszönöm a táncot!
- Én meg köszönöm, hogy határozott voltál, a kérésedre biztos megint nemet mondtam volna. - mondta őszintén. - Belátom, kár lett volna!
Az egész próbát végigtáncolta a tanulókkal, meg sem kottyant neki, rettentő jól érezte magát. Ruben az utolsó húsz percre kívánság zenét tett be, és hagyta, táncoljanak, amit akarnak. Mellém ült.
- Tényleg tehetséges a húgod, Oliver barátom jól ítélte meg. Mit is csinál most?
- Az orvosin tanul.
- Ja, persze, már emlékszem, mondtad. Talán nem is baj!
- Ezt meg hogy érted? Annyira mégsem tehetséges?
- Nem erről van szó. Sok a nő a pályán, erős a mezőny, sokszor könyörtelen köztük a versengés. Ahogy ilyen rövid idő alatt felmérhettem a személyiségét, nem egy könyöklő típus. Sőt! A tánc iránt kimondottan alázatos. A rivalizálás épp azt a bájos és ártatlan naivságot ölné ki belőle, ami olyan elragadóvá teszi őt. Nézd meg, milyen önfeledt most is! - biccentett a fejével Laura felé. - Elégedett lehetsz a húgoddal!
- Az vagyok! - nevettem.
Eszembe jutott, hogy Ruben keltette fel bennem először a lelkifurdalást, és mozdította meg bennem a testvéreim utáni vágyat. Hálásan néztem rá, talán nem is tudta miért.
- Köszönöm, hogy elhívtál ide minket!
- Holnapután itt lesz még? - kíváncsiskodott. - Csak azért kérdem, mert örülnék, ha a színházi előadásra is eljönnétek. Tudod, most a Hair megy.
- Egész héten nálam lesz.
- Jó! - mondta - holnap megpróbálok két jegyet szerezni, és elküldöm anyával. Nem ígérem biztosra, úgyhogy még ne szólj neki!
Még váltottunk néhány szót, aztán felpattant, elszáguldott Laurához. Táncoltak, közben magyarázott, lépéseket, forgásokat mutatott és csináltatott vele.
Otthon Laura összepuszilgatott.
- Köszönöm neked ezt a csodálatos napot! Istenien éreztem magam!
Pedig várt még rá meglepetés, mert a teltházas előadás ellenére Ruben küldött Annával két tiszteletjegyet a szerda esti előadásra. Az előadás végén megvártuk Ruben-t, hogy hazavihessük
- Hogy tetszett?
- Nekem nagyon! -feleltem.
- Gratulálok! - mondta elismerően Laura - Fantasztikusan táncoltál! Nem is értem, miért táncoktatásból élsz!
- Azt is nagyon szeretem! Egyébként a színházi lehetőség csak nemrég került képbe, még nagyon az elején tartok.
 Odakint éles szél csapott az arcunkba vacogva siettünk a szomszéd utcában parkoló autóig, éjfél felé járt az óra.
- Eljössz a holnapi táncórára?- fordult hátra Laurához Ruben a kocsiban, mielőtt kiszállt volna.
- A táncóra nagyon csábító - mondta őszintén Laura -, ha nem kérsz fel bemutató táncra! Nem hiszem, hogy a mai előadást látva ki mernék állni veled bárki elé is táncolni. Hétfőn is zavarban voltam, ezek után meg főleg kevésnek érzem magam.
- Már megint ez a kishitűség! Senki nem várja el tőled, hogy egy tánciskolában profi szinten táncolj! Hacsak nem te magad várod el önmagadtól.
- Igen, lehet, hogy ez az igazság, én megkövetelném magamtól, hogy ugyanolyan jó legyek, mint akivel táncolok!
- A cél szép, csak az okfejtés helytelen. A táncban a férfi feladata, hogy vezessen. Csupán az a kérdés, hogy rám mered-e bízni magad, vagy sem?
- Ez nem kérdés! - Laura mosolya nyomán kis gödröcske jelent meg az arcán. - De mégis, rettenetesen zavar, ha mindenki engem figyel!
- Rendben! Ha ez megnyugtat, nem kérlek fel bemutatóra, csak gyere el!
- Így már szívesen! Hánykor is lesz?
- Mint hétfőn. Öttől nyolcig.
- Nem biztos, hogy el tudlak vinni! - szóltam közbe. - Betervezett ügyfeleim vannak, szerintem ötre nem végzek.
- Elkérem anyától az autót és majd én beugrok érte.- fordult felém Ruben. - Megfelel? - nézett vissza Laurára.
- Meg, köszönöm!
Másnap aggódva vártam Laurát, már tíz óra volt és még nem ért haza. Már épp telefonálni akartam neki, mikor megszólalt a kaputelefon.
- Na végre! - sóhajtottam fel, mikor belépett az ajtón. - Legalább felhívhattál volna, hogy ne izguljak, hol maradtál ennyi ideig?
- Ruben külön táncórát tartott nekem! - újságolta, miközben levetkőzött. - Tök jó fej! Hízelegve adott egy puszit.
- Bocsi, nem gondoltam, hogy aggódsz. Ne felejtsd el, nem vagyok már gyerek!
- Nem, peresze, de azért mégiscsak féltelek - nyúltam végig megnyugodva a kanapén.
- Beszélgettünk is, egy csomó közös témát találtunk - kucorodott mellém. - Érdekes, Ruben sok mindenben hasonlít Oliver-hez, de az életszemlélete mégis más. Nem olyan harsány, mint Oliver, mégis vidámabbnak tűnik, kiegyensúlyozottabb. Anna barátnőd örülhet a fiának!
Pillantása enyhén domborodó hasamra esett, megsimogatta.
- Te is örülsz majd a tiednek! - nézett a szemembe. - Mennyi idős is most?
- Tizennyolc hetes.
- Már? Akkor nemsokára érzed, hogy mozog!
- Már egy ideje érzem. Főleg így estefelé, mikor elpihenek egy kicsit.
- És milyen? - kérdezte gyerekes kíváncsisággal.
- Nagyon jó! Olyankor megsimogatom, beszélek hozzá. Van már róla újabb felvétel is, beletettem az albumba. Mire legközelebb találkozunk, és a hasamra teszed a kezed, lehet, hogy már te is érezni fogod.
- Kár, hogy holnap el kell mennem! Elrepült ez a hét.- Elmerengett.
- Feltétlen gyere be az egyetemre elköszönni! Sikerült mindenkinek a szívébe belopni magad!
- Mindenképp! - rádőlt a vállamra. - Eljöhetek máskor is?
- Micsoda kérdés ez? - csókoltam homlokon. - Amikor csak jól esik! Olyan jó, hogy itt voltál!
Másnap egy óra körül végeztem. Laurát a büfében találtam, Annával és Ruben-nal, jókedvűen nevetgéltek.
- Leülhetsz a helyemre!-állt fel Ruben. - Sajnos nekem már mennem kell! Laura! Jó utat! Remélem máskor is meglátogatod Suzanne-t!
- Ahányszor csak tudom!
Megölelték, megpuszilták egymást.
- Az e-mail címem eltetted?
- Igen megvan! - kukkantott a táskájába Laura. - A telefonszámodat is elmentettem!
- Ok! Akkor ahogy megbeszéltük, majd jelentkezem! Szia!
- Szia!
- Mit beszéltetek meg? - kíváncsiskodtam.
- Különórákat - nevetett Laura -, táncból.
Anna kijött velünk a pályaudvarra, megvártuk, míg elmegy a vonat. A peronról kijövet megjegyezte.
- Te is észrevetted, hogy ez a két gyerek milyen jól kijön egymással? Az az érzésem, hogy a szemünk láttára körvonalazódik valami.
- Ugyan Anna! Én semmi ilyesmit nem vettem észre. Jól érezték magukat egymás társaságában, ennyi!
-Ühüm! - konstatálta Anna. - Ehhez képest két napja másról sem hallok otthon, mint  Laura kedvességéről , okosságáról, meg bájosságáról. Tudod a fiammal kapcsolatos ösztöneim nem szoktak becsapni.
- Laura egy nagy gyerek!
- Mondod te! Lehet, hogy még csak kerülgetik egymást, de nem közömbösek egymásnak, az biztos!
- Én nem bánom, Anna! - kacarásztam. - Legyen igazad!

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.