Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


-1- Kezdet

2012.01.11
- Hová lesz a fuvar? – érdeklődött a taxis, miközben bepakolta a bőröndömet a csomagtartóba.
- Az Abel Patricus Tudományegyetemhez legyen szíves!
A sofőr ügyesen manőverezett a többsávos úton. Végeláthatatlan kocsisor, tülkölés, uramisten, mennyire elszoktam én ettől. Végre csendesebb részhez érkezünk, itt már sok a fa, nem olyan riasztó a kőrengeteg.
- Hol álljak meg – fordult hátra a férfi -, az új épületnél, vagy a régi szárnynál?
- Nem tudom, talán jó lesz a régi szárnynál.
A taxis letette mellém a bőröndömet, és már be is szállt hozzá egy idős úr. A régi vastag kapu kilincse kézről kézre járt, tódult ki rajta a sok hallgató, persze, péntek délután mindenki igyekszik haza.
Tétovázva léptem be, első éves egyetemi emlékek törtek rám, akkor éreztem ilyen sután magam.
- Kisasszony, segíthetek? – lépett mellém a portás.
- A Farmakológiai Tanszéket keresem.
- Az az új épületben van. Látja, keresztül megy ezen a parkon, ott szemben a főbejárattól balra lesz, a második emeleten.
- Köszönöm!
A park közepén egy ovális alakú szökőkút, mellette ivókút. Megmostam az arcomat, ettől enyhült a szorongásom. Míg az arcom törölgettem, végigszaladt tekintetem a környéken. Barátságos, az épület összhangban van a környezetével, a tervezők körültekintőek voltak.
Ittam egy kortyot. Végül összeszedtem magam, belekapaszkodtam a bőröndömbe, és szívdobogva elindultam. Itt lesz a munkahelyem! Az első munkahelyem.
Harminc éves elmúltam, és ez lesz az első munkahelyem.
 
A titkárságon kedves arcú, barna hajú, negyven év körüli hölgy fogadott.
- Ön Simoni kisasszony? – kérdezte mosolyogva.
- Igen!
- Lilióza – nyújtotta a kezét –, az asszisztens.
- Suzanne.
- Már elkészítettem a szerződését, kérem, olvassa át. Sajnos egyelőre csak fél állásban tudjuk alkalmazni, ebben az évben csak egy csoportnyi hallgató jelentkezett farmakobotanika fakultációra, és hamarosan vége a szemeszternek. De önön is sok múlhat az elkövetkezendő három hónapban. Ha érdekesek az előadásai, és jövőre többen választják ezt a fakultációt, akkor teljes munkaidőre is fel tudjuk venni.
- Megtudhatom, az elődöm miért ment el évközben?
- Felajánlottak neki egy kutatói állást, és nem tétovázott elfogadni.
- Értem.
- Ha aláírta a szerződést, átmegyünk a tanszékre és bemutatom a kollégáknak. Aztán körbevezetem, megnézheti az előadótermet. Hol fog lakni, talált már lakást?
- Egyelőre egy panzióban foglaltam szobát, jövő héten fogok hozzá majd a lakáskeresésnek.
- És a hétvégére van már programja?
- Tulajdonképpen nincs. Kicsomagolok, megismerkedem a várossal, ennyi.
- Az egyetem mögött van egy nagyon jó kis teke-klub. Hétvégenként össze szoktunk jönni ott egy kis pletykapartira. Ha van kedve, jöjjön el. Én vagyok az idősebb. Nem tegeződhetnénk?
- De, örülnék neki!
Lilióza széles mozdulattal tárta ki előttem a tanszék ajtaját, és betessékelt.
Félszegen léptem be, mindenki felém fordult. Valahonnan hátulról egy „megjött a friss hús” megjegyzés foszlányai jutottak el a fülemhez. A hang irányába pillantva egy kritikusan elismerő tekintetet kaptam el. Rögtön felfogtam, hogy a kritikusság a feltételezett tudásomnak, az elismerés meg az öltözékemnek szólt.
Óvatosan végignéztem magamon, vajon nem öltöztem túl? Fekete cipőm elég magas sarkú, piros, testhezálló ruhám dekoltázsát vékony, zöld kendővel fedtem el, fölötte rövid derekú fekete kiskabát. Az utóbbi esztendőben ugyan kizárólag sportruhát és sportcipőt viseltem, de a férjem mellett töltött hat év alatt mindig igyekeztem ízlésesen dekoratív lenni.
- Bemutatom Suzanne Simoni kisasszonyt, ő lesz az új gyógynövénytanos Tomas Kaspar helyett.
Mosolyogva odasúgta:
- Itt hagylak, ismerkedjetek. Aztán majd körbevezetlek. Amit a hétvégéről mondtam, azt ne felejtsd!
Leendő kollégáim sorban kezet fogtak velem, és bemutatkoztak, én meg erőn felül igyekeztem megjegyezni a nevüket.
- Anna Pallagi – nevetett rám. - Végre, még egy nő a csapatban, már kezdtem nagyon egyedül érezni magam ennyi férfi közt. Egyébként farmakopszichológiát tanítok.
- Daniel Bengo, tanszékvezető. Farmakokémiával foglalkozom. Érezze jól magát körünkben
- Hans Jakob vagyok, a farmakodinamika a szakterületem.
Legvégül a megjegyzős lépett elő. Végigmértem. Barna szem, barna haj, enyhén borostás áll, pimaszos orr, gunyoros szájzug, laza elegancia. Vajon mennyi epe lehet benne? Vagy csak megjátssza magát? Rengeteg hasonló alakot ismertem a régi életemben, és szinte kivétel nélkül mindegyik álcaként használta elviselhetetlennek tűnő modorát.
- Alexander Falcon – vigyorgott – , de mindenki csak Alinak szólít. Farmakognóziát tanultam, mint te, de engem nem az unalmas botanikai rész érdekelt, inkább a drogismereti része. Az sokkal izgalmasabb!
- Ne törődj vele! – karolt belém és húzott odébb Anna. – Mindig ilyen sületlen. Maholnap harmincöt éves, de még mindig nem tanult meg viselkedni. Nem is értem, mit esznek rajta a nők! Hans! Segítenél? Szeretném, ha Suzanne mellém ülne, ide kellene húzni azt az íróasztalt!
Jól esett Anna anyáskodása. Mikor elárulta, hogy ötven éves elmúlt, szinte leesett az állam. Nem gondoltam volna. Sima szálú barna haját félhosszúra hagyta és rendszerint a füle mögé tűrte, kék szeme csupa elevenség. Fürge és izmos. Meséli, hogy minden napot úszással indít, és néha táncol. Rengeteg diák látogatja az előadásait, szeretik, tisztelik. Ezt már Hans árulta el róla, miközben alkarjával igyekezett letörölgetni a nekem szánt asztalt.
- Te csak hallgass! Te családfők mintapéldánya! - fenyegette meg nevetve Anna.- Nézd meg jól Suzanne! Gondolnád róla, hogy ilyen fiatalon nagypapa? Negyvennyolc éves, és van egy három hónapos unokája.
Amíg próbálgattam az íróasztalom, Bengo professzor udvariasan elköszönt. Alexander az ablak előtt állva mobilozott, közben szeme sarkából bennünket figyelt.
- Ma nem érek rá, be kell mennem a klinikára, Marco üzent, hogy szüksége van rám. Nem, nem fogok végezni tízre, bármennyire is sajnálom, holnaputánra kell halasztanunk a találkozást!
Észrevette, hogy figyelem a beszélgetést, elfordult, kinézett az ablakon és halkított a hangján, de fojtottságát és türelmetlenségét így sem tudta elrejteni.
- Értsd meg, hogy ma nem! Sajnálom! Tudod mit? Hívd fel a barátnődet, igyátok meg az egészségemre. Jójójójóóó! Természetesen az egész vasárnapom a tiéd! Na szia! Szia, szia, csókollak!
Kikapcsolta a telefont, és egy laza mozdulattal a táskájába lökte. Vállára dobta a kabátját, a mutatóujját használva akasztónak, és mellénk lépett, kérdését Annának szegezve:
- Szabad meghívnom a tisztelt társaságot egy kávéra a kedvenc kávézónkba?
- Hát persze, Ali! Ezer örömmel! Hans? Suzanne? Mehetünk?
- Köszönöm, nekem még találkozóm van Liliózával – szabadkoztam -, talán majd legközelebb!
- Ahogy gondolod! – vont vállat Ali. - Hát akkor a hétfői viszontlátásra!
Elköszöntek, én pedig bekopogtam Liliózához.
 

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.