Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rovásírásról dióhéjban

2012.01.19
Gyökértelen világban élünk.
Bolyongunk, hányódunk, nem tudjuk honnan jöttünk és hová tartunk.
Talán a szerencsések közé tartozom, mert ugyan szüleim sikertelen házasságuk sekélyes talaján sodródva nem biztosítottak számomra igazi gyökereket, megtették ezt helyettük a nagyszüleim, akik a múltat ajándékozták nekem.
A múlt olyan, mint a gyökér. Amíg múltunk, nyelvünk, hazánk fontos, addig van gyökerünk. És ha van gyökerünk, akkor van tartásunk, hovatartozásunk és összetartásunk is.
Akkor nem engedjük elvenni, elvitatni és meghamisítani sem történelmünket, sem elődeink ránk hagyott szellemi kincseit, hanem büszkén, féltve őrizzük és továbbadjuk.
A különböző népek általában kétféle műveltséggel rendelkeznek: nemzeti és általános műveltséggel. Míg a legtöbb népnél lényegesen magasabb a nemzeti műveltséggel, mint az általános műveltséggel rendelkezők száma, addig nálunk ez pont fordítva van.
A magyar (székely) rovásírás egyik legnagyobb kultúrkincsünk, nemzeti műveltségünk bizonyítéka, de sajnos még napjainkban is alig ismert.
Talán emiatt is kezdtem el jeleit megtanulni. Őrizni és továbbadni ősi, nemzeti kultúránkból egy szeletet.
Akkoriban egyetlen támpontom Forrai Sándor könyve volt, ennek alapján tanultam meg a rovásjeleket, s kaptam hozzá némi történelmi, írástörténeti magyarázatot.
Az ókori Közel-Kelet sumér és egyiptomi képírását a föníciaiak vonalas, lineáris betűírássá fejlesztették, később ez terjedt el leggyorsabban Kelet és Nyugat felé egyaránt. Ez volt az első rovásírás, melynek anyaga kezdetben a fa volt, s a rovó a négyoldalasra alakított pálcára jobbról balra haladva véste a jeleket. Az átvett írásjeleket igyekezett mindegyik nép a maga nyelvéhez igazítani, és a nyelvükben lévő hangokra a hiányzó jeleket valamiképpen pótolni.
A magyarság ugyancsak a föníciai alapjelekből alakította ki egységes, logikus kombinációkra épített jelrendszerét.
 
rovir.jpg
 
A magyar rovásírás az egyik legnagyobb kultúrkincsünk!
Kultúrtörtnéneti jelentősége nyelvünk törvényeire felépült rövidítési rendszerén alapszik. Ugyanis a rovók – fáradságos mesterségüket könnyítve, valamint hely és időmegtakarítás céljából - igyekeztek rövidíteni. Így nyelvünk törvényeihez, hangértékéhez igazodva olyan megoldásokat alakítottak ki, mely rovásírásunkat az adott kor legfejlettebb rövidítéses írásrendszeréve tette.
S mi több, ezek a megoldások mai modern gyorsírásunk logikájával megegyeznek, csak egyforma nagyságú egysoros jelei vannak, nincs külön kis- és nagybetű, hiányoznak a hosszú magánhangzós jelek, melyek szintén a gyorsírás jellemzői. Magyarán rovásírásunk időben úgy ezer évvel megelőzte mai gyorsírásunkat.
„A magyar nyelv csodálatos tünemény. Csakis egy fejlett magyar nyelv tudott létrehozni fejlett rövidítéses írásrendszereket. Legnagyobb kultúrkincsünk tehát nyelvünk, ősi írásunk, a magyar rovásírás és a mai gyorsírásunk.
Ezért most az a tennivalónk, hogy ősi örökségünket nem elherdálni, hanem megőrizni megbecsülni és a következő nemzedéknek tovább kell adnunk.”
(Forrai Sándor)

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.