Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Április 11. a Költészet Napja

2012.01.10

 

Április 11-e József Attila születésnapja, egyben a Magyar Költészet Napja, melyet 1964 óta ünneplünk. Születésének centenáriumi esztendejét, 2005-öt pedig az UNESCO József Attila-évnek nyilvánította. (Itt jegyzem meg, hogy Márai Sándor is április 11-én született, de öt évvel József Attila előtt, 1900-ban.)
Nem kívánom részletezni, csak röviden összefoglalni azokat az adatokat, amelyeket mindenki ismer.
Mert szerintem a diákok többségének szinte versként kell fújnia, hogy 1905. április 11-én született, apja József Áron szappanfőző munkás, aki elhagyta a családját, anyja Pőcze Borbála mosónő.
Hogy a szegedi egyetem magyar - francia szakáról a Tiszta szívvel című verséért tanácsolták el. (Ezt a költeményt egyébként minden lázadó kamasz kántálja, ha másként nem, akkor megzenésített formában. Azok is, akik egyébként verseskötetet még véletlenül sem vennének a kezükbe.)
Aztán a szerelmek, a teljesség igénye nélkül: Vágó Márta, Szántó Judit, Gyömrői Edit, Kozmutza Flóra.
Végül a szárszói vasútállomás, ahol 1937. december 3-án a fájdalom végleteivel és a megfoghatatlan bűnökkel küszködő költőt halálra gázolta egy tehervonat.
1905 - 1937 - akár meg is fordíthatnánk a két dátumot, ugyanis József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a halotti bizonyítványt.
Életművének elemzői szerint a kor- és pályatársak többsége csak ekkor döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”- ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló - ezért gyakran félreértett - posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték.
Ám nemcsak rövid élete volt zaklatott, hanem most már több mint hét évtizedre kiterjedő utóélete is.
Annak idején ő kérdezte az utókortól éppen Ady Endre költői sorsát faggatva: ,,Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta/ szóval, tettel és hallgatással is?''
Mondjuk ki, József Attila szellemét is többször megölték és megerőszakolták a mögöttünk lévő hét évtizedben. Csontjait több alkalommal áthelyezték, megesett, hogy titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával.
Eszmevilágát és szellemi örökségét meghamisították, és valóságos irodalomtörténeti bűvészmutatványokkal kísérelték meg az uralkodó hatalom ízléséhez és dogmáihoz alakítani mindazt, amit szellemiségben és eszmékben, költészetben és emberi tanúságtételben hátrahagyott.
Azt a kálváriát, amelyet József Attila emléke és öröksége bejárt nehéz mellékesnek tekinteni.
Igen, József Attilát mondták gyalázkodva fasisztának (Moszkvában, néhány esztendővel halála előtt), mondták magasztalóan kommunistának ( miután a személyét övező hivatalos gyanakvás már szertefoszlott 1956 után), aztán próbálták mondani - de most már elítélő módon - ugyancsak kommunistának, hogy aztán éppen az utóbbi másfél évtizedben előkerítsék azokat a különben korábban is ismerhető dokumentumokat, amelyek szerint a fasizmusról és a kommunizmusról egyformán lesújtó véleménye volt.
József Attila szüntelenül meghalt és szüntelenül feltámadott, evilági Krisztusként, mondhatnám: „lázadó Krisztusként”
Pedig ennek a mindig megerőszakolt és megalázott szellemnek a valódi, a földi létben is felismerhető transzcendenciája van - és ez költészete.
Nem illik megmondani, mi a költészet. Hagyni kell érezni. A költészetben ez a legcsodálatosabb - József Attilában is, - az érzés. Sokszor igyekeztek tönkretenni, nem sikerült. Az érzést nem lehet tönkretenni, a gondolatokkal lehet próbálkozni.
Talán most már véget érnek a József Attila sorsa és öröksége körül zajló küzdelmek, és felmagasodhat a költő, aki nem pártokkal és doktrínákkal, hanem Istennel és a történelemmel, az emberiséggel és Magyarországgal folytatott dialógust.
Az Óda, az Eszmélet, A Dunánál, a Hazám költője, akinek évfordulóját most ünnepeljük; és fejet hajtunk azok előtt az értékek előtt, amelyek József Attila művében és szellemében örökké érvényesek maradnak.
 
Végül hadd idézzem ide számomra két kedves versét a sok-sok kiváló közül.
Az egyik
- melyet érdekes módon a régi rendszerben két első sora nélkül tettek közzé, s csak a rendszerváltás után kiadott kötetében található meg teljességében.
 
Az Isten itt állt a hátam mögött
 
 
Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot.
………………………………..
………………………………..
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.
 
Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.
 
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.
 
(1937 szept. – okt.)
 
 
A másik, egy a koraiak közül:
 
Csöndes estéli zsoltár
 
 
 
Ó Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
 
Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, amikor én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.
 
Csak egyszerűen és primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én
is vagyok és itt vagyok, és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincsen szükséged a mi csudálásunkra meg zsoltárlásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást sem tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.
 
Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy, meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.
 
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
 
(1922. júl. – aug.)
 
 
Ez utóbbi versét a Kárpátaljai Credo Együttes zenésítette meg.
 
 
2009. 04. 11.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.