Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ébredés

2012.01.12

 

Csendben lapítok a takaró alatt.
Alvásból az ébredés felé moccanó mámorban élvezem álomtündérem cirógatását. búcsúzkodása rést üt öntudatlanságomon.
Apró sóhajtásaimmal próbálnám visszacsalogatni, de kacagva siklik ki vágyakozó ölelésemből, majd nyegle kacérsággal arcomra ejti áttetsző selyemfátylát, s elillan.
A tudatom felé repesztett résen keresztül hipnotikus erővel hatol be a napfelkeltét kísérő hajnali szél hangja, monoton muzsikája valahol az álom és ébrenlét közötti lebegésben tart, melynek varázsát telefonom utálatos ébresztőzenéje töri össze.
Kótyagosan bújok ki marasztaló vackomból, hűtlenül, mint a milyen hűtlenül elhagyott engem az álom.
Csukott szemmel tapogatózok ki a konyhába, a tűzhely fölötti gyenge fényű lámpát kattintom csak fel, csendet kívánó busongásomhoz kell a nyugalmas félhomály. Régi fajta kotyogó kávéfőzőmbe lassan vizet csorgatok, komótosan megtömöm kávéval és kislángra állítva a gázra teszem. Így lesz jó erős.
Míg elkészül, bemegyek a fürdőbe lezuhanyozni, bosszúból, amiért az álom csak áporodott izzadságszagát hagyta meg nekem.
A testemen végigcsorgó meleg vizet könyörtelenül langyosra hűtöm, hogy libabőrré pöttyöződő bőröm és lilára vált szám vacogása kijózanítson álomittasságomból, ám az ébredéshez a magam köré tekert törölköző durvasága, meg a kávéfőző hangos kotyogása is szükséges.
Nem kívánom a valóságot.
Kitöltöm a fekete nedűt, kecses gőzkarocskáival huncutkodva csimpaszkodik az orromba, ajkamat szürcsölésre, nyelvemet ízlelésre készteti.
„Szeretsz?” Incselkedik. „Illatos vagyok?”
„Hát persze”, dünnyögöm évődve, két tenyeremmel körülölelve csészeköntösét, „csak nehogy megégesd a szám!”
Forróságából nem engedve siklik le torkomon, és csiklandozva árad szét bennem. Elégedett mosollyal, apró kortyokban nyelem, hogy tovább tartson az élvezet.
Létem fogaskerekei csikorogva beindulnak, még vissza-visszarévedek álmom színterére, de fejemben már a tegnap este fészket rakó gondolatok próbálgatják szárnyaikat. Motoszkálni kezdenek bennem a napi feladatok, vonakodva mozdul a cselekvés.
Játszadozó fénycsíkok vetődnek a falra, vidáman fickándoznak, magukkal ragadnak. S ahogy bámulom lenge táncukat, megérint valami a reggel üde ragyogásából, harmatos derűjéből. A redőny résein keresztül bekacsintó napfény elcsábít, s elengedve csalóka álmaim, ránevetek a világra.
 
2010.09.10
 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.