Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Nagy Utazás - Párizs 3. (Érkezés)

2012.07.24

 A nemzetközileg használt piktogramoknak köszönhetően egyszerű volt eligazodni a pályaudvaron és megtalálni a metróhoz vezető utat. Egész „otthonosan” éreztem magam, mikor megláttam a jegypénztár előtt kígyózó sort, meg hogy a két cassa közül csak az egyik működik. Ami más volt az az, hogy az emberek hihetetlen türelemmel és tülekedés nélkül várták, hogy sorra kerüljenek. Még otthon kiírtam egy kartonra, hogy két darab Paris Visite kártyára van szükségem (ez a fajta jegy három napig mindenféle közlekedési eszközre használható, sőt, ezt bemutatva a belépőjegy jó néhány helyen 20-30%-kal olcsóbb), a pénztáros rápillantott és már adta is jegyeket. Most már csak azt kellett kifigyelni, hogy is kell ezt használni. Párizsban szinte minden tikettel működik (még a csomagmegőrző is), a jegyek hátulján egy keskeny mágnescsík van, a gép erről olvassa le az adatokat, s ha érvényes, akkor a forgórudat megnyomva beléphetünk, s ha a közvetlenül mögötte lévő ajtólap szerű szerkentyűt is sikerül jól megnyomni, akkor már helyben is vagyunk, és mehetünk a megfelelő számú metróhoz. Párizsban 14 metróvonal van, sok a csomópont, ahol át lehet szállni egyikről a másikra, egyértelműek az eligazodást segítő jelek és feliratok, sűrűn járnak és a belvárosban szinte minden megközelíthető vele. Nincs olyan mélyen, mint nálunk, így mozgólépcső is csak hébe-hóba akad egyik-másik állomáson. Érdekessége még, hogy nem csak a föld alatt halad, hanem a felszínen is, gyakran magasan az utak felett, mint valami „függővasút”, tehát lehet nézelődni. A hangulatával is kapásból megismerkedtünk, az egyik állomáson belépett a vagonba egy gitáros figura és hangos country zenével szórakoztatta az utasokat néhány megállón keresztül. Más alkalommal meg egy holdképű fura fazon állt meg középen és mondta fennhangon a magáét, mint valami önjelölt hordószónok. Aztán hallgathattunk még tangóharmonikást és trombitást is metrózásaink közben, szóval vidáman utazgattunk.:-)
De hogy a sorrendet ne feledjem, ott tartottam, hogy elindultunk a szálláshelyünk felé az előre megtervezett és kinyomtatott útmutatóm szerint. Beleszippantottunk a Place Nation levegőjébe, megtettünk két-háromszáz métert a Voltaire boulevard-on keresztül a Rue Guenot-ig, és ráismertem a műholdas felvételről sokszor megtekintett hotel bejáratára. Mosolyogva közöltem a portással, hogy én vagyok madame Kovalcsik, és már kaptuk is a kulcsot. Negyedik emelet, kicsi szoba pici vizesblokkal, pihenésre, tisztálkodásra kiváló, mást meg úgysem akartunk, hisz látni, csavarogni jöttünk. Lift szerencsére volt (hja, hajdanán a jó lábaimmal ugyan rá se néztem volna!), de még milyen!!! Ilyen még idehaza sincs. Mikor már eluntuk, hogy a negyedik gombnyomásra sem mozdul, mert az égnek nem bír valami oknál fogva becsukódni a harmonika ajtó, párszor belerúgtunk, akkor aztán elindult. A vége felé már azt is kitapasztaltuk, hogy melyik pillanatban és melyik ponton hatásos a rúgás ahhoz, hogy elsőre induljon. Ezt a püfölős módit Párizsban több helyen is megfigyeltük, legtöbbször a jegyellenőrző automatát ütötték, mert nem oldotta ki a forgórudat, de a csoki- és italautomata sem volt ez alól kivétel.
Szóval ott tartottam, hogy végre a szobában vagyunk, zuhany, kaja, egy rövid pihi, és hajrá, teljesíteni kell a délutánra tervezetteket, a Montparnasse- és az Eiffel torony meglátogatását.

(folyt. köv.)

imgp3687.jpg

Férjem a Gare de l'Est-en

imgp3718.jpg

Metróra várva

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.