Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mese a vágyról

2012.01.16
Kisurrant a Vágy a Szívből.
No nem azért, mintha nem lett volna jó dolga, csak hát elfogta a kíváncsiság. Bóklászott erre, csatangolt arra, pisze orrocskájával körbeszimatolt a környéken és kellemesen érezte magát. Szelíd volt és kedves, nem telepedett senkire, de boldogan maradt röpke időre, ahol marasztalták.
Kezdetben csak a közelben császkált, s ahogy telt az idő, úgy merészkedett egyre távolabb, hogy aztán boldog elégedettséggel térjen vissza lakhelyére, az érte dobogó szívbe.
Élvezte ezeket a kiruccanásokat, űzte az egyre terebélyesedő kalandvágy, hullámok hátán páraként, szél szárnyán piheként lebegett, libegett mind messzebbre és messzebbre. Minden érdekelte, de legfőképp a szíveket szerette. Sokfélét látott, némelyikbe be is lopakodott, aztán továbbállt.
Egyszer valamelyik csapongása alkalmával észrevett egy szívet. Már kívülről is szokatlannak és érdekesnek találta. Nyílt volt és nagy, sokan fértek bele, volt is ott jövés-menés, érezte, hogy telis-tele van melegséggel, szeretettel. Jó darabig figyelte megbabonázva, majd összeszedte a bátorságát és körbejárta. Mikor közelebb settenkedett, látta, mennyi zugocskája van.
Vonzódott ehhez a szívhez, de nem akart csak úgy hívatlanul behatolni, aztán kacarászva elillanni, megigézve várt. Lelkének finoman szőtt sugarával mindennap küldött a szív felé egy simítást, egy mosolyt, egy gondolatot, kicsit kacérkodott, és elpirult örömében, amikor megérezte a szív bátorítását.
Aztán mégis csak gondolt egy merészet a kis bohó, és a nyitott ajtón beosont.
- Szétnézhetek? - kérdezte Nyíltszívet, aki meglepve bár, de örült a kis hívatlannak, s megmutatta teljes birodalmát. - Jó itt nálad!
- Van itt elég hely, tudok adni neked is egy zugot, ha van kedved, maradj!
Vágy boldogan foglalta el a felkínált szegletet, bekvártélyozta magát. A szív hagyta, hogy ficánkolva bejárja tisztára sepert hajlékát, mígnem az édes mohó észrevétlenül betöltötte az egészet.
Csicsergett, csavargott, szerették nagyon, a környék összes szíve ismerte már.
Egyszer csak eszébe jutott régi Szív, meg a gyerekei. Odalátogatott hát. Szívet összeroskadva, betegen, gyerekeit elhanyagoltan találta.
- Haza kell mennem! - mondta Nyíltszívnek – Szükségük van rám!
Nyíltszív szomorú lett, de bólintott.
- Megkérem a Reményt, költözzön addig a helyemre, amíg visszatérek. –vigasztalta a Vágy, s indult, hogy meggyógyítsa beteg Szívet.
Szív kérges volt és goromba.
- Nem kellesz! – utasította el, de végül mégis beengedte az egyik leghátsó, ablaktalan sarokba. – Ha vissza is fogadlak, csak itt lehetsz, sehol máshol!
Vágy nem hátrált, elszántan tette a dolgát, nap, mint nap újabb szegletet lehelt tele melegségével, és örült, hogy Szív egyre jobban érzi magát.
- Már nincs szükséged rám – szólt egy szép napon -, meggyógyultál. Megyek utamra!
- Nem engedem, hogy elmenj! – szólt keményen a szív, mert titokban örült, hogy Vágy visszatért. – Azt akarom, hogy csak bennem élj! – És megzsarolta Vágyat gyermekeivel, az Álmokkal.
Vágy tehát maradt.
- Engedj! – kérlelte többször is kő Szívet. - Csak egy kicsit hadd csatangoljak! Úgy szeretnék más szíveket is betölteni! Érzem, hogy várnak rám! Ígérem, visszatérek!
De konok Szív mindannyiszor a fejét rázta.
Vágy boldogtalanná vált, elfojtottnak, gúzsba kötözöttnek érezte magát. Sóvárgott a többi kedves szív után, és bánatában egyre csak sorvadt, később már felkelni sem bírt.
Az irigy Szív csak ekkor kezdte felfogni, hogy önzőségében mekkora hibát követett el, s hogy nem volt joga a Vágyat kisajátítani, szabadságától megfosztani. De már késő volt. Hiába ölelte, simogatta, hiába élesztgette gyengülő testét, a Vágy egyre halványabb lett, már alig pislákolt, mígnem egy reggelre csendesen kihunyt.
Csak Álmai maradtak utána.
Meg elfásult szívek.
 
 

2009.04.01. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

egy lépésre

(Laci, 2012.01.21 13:49)

Ez maga az élet.