Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kapor

2012.01.10
Tóth Károly dolgos, szorgos rábaközi ember, még a hatvanas évek végén temette el súlyos betegségben, fiatalon elhunyt feleségét, s maradt magára az akkor tízesztendős Bori lányával. Bori volt lelkének vigasza, szeretetének tárgya, ügyes, talpraesett kis gazdasszonyt faragott belőle. Csakhogy Borit a tanárai is nagyon szerették, és az éles eszű, kiváló képességű lányzónak egyáltalán nem olyan jövőt szerettek volna, mint amilyet az apja szánt neki. Addig jártak hát Tóth uram nyakára, míg az fejet hajtott az általa nagyra becsült osztályfőnök akarata előtt, s elengedte lányát a jó nevű megyei gimnáziumba. Természetesen kollégiumba, ahonnan az akkori szigorú szabályok szerint havonta csak egyszer utazhattak haza a diákok.
A Nap pontosan úgy ragyogott, ahogyan az május közepén, egy péntek délután illik.
A kollégium száz esztendős, vaskos kapuja unottan nyikordult, utat engedve a három lánynak. Viháncolva léptek ki a vastag falak miatt mindig hűvös épületből, s tizenhét éves ifjúságuk teljes öntudatával lejtettek a nagyváros sétálóutcája felé. Középen Bori, jobbról Edit karolt belé, balról Hajnalka.
Hármasfogat.
Így nevezték magukat, s elválaszthatatlanságuk, összetartozásuk oly nyilvánvaló és kikezdhetetlen volt, hogy mára mindenki így emlegette őket.
Elégedetten mustrálták magukat a belváros kirakatüvegeiben, és számon tartottak minden rosszalló, irigykedő és elismerő pillantást.
A Filatélia előtt – melynek csak neve volt hangzatos, valójában trafikkal ötvözött bazár volt -, megálltak.
- Ki a soros? – kérdezte Edit.
- Azt hiszem én – felelt Bori. Már indult is a csöppnyi üzletbe, és néhány perc múlva egy doboz Fecskével a kezében tért vissza.
- Gyufát is vettél? –rejtette szütyőjébe Hajni a cigarettát.
- Persze! Meg rágót is. Ezt is tedd el!
Kicsit elidőztek a könyvesbolt kirakatánál, Bori beadott egy tekercs filmet az Ofotért-ba, Edit újra megpróbálta a cipőboltban a kiszemelt szandált, aztán irány a szigeti sétány!
A kettős híd közepénél ma épp jobbra volt kedvük kanyarodni, a folyóparti öreg fűz rejtekében álló piros padhoz. A támlájára ültek, egymás mellé, mint a verebek, lábuk az ülőkén. Igazán jókat itt tudtak beszélgetni, zavartalanul, elbújva kíváncsi tekintetek elől. Előkerült a cigaretta. Aki esetleg titokban figyelte őket, megállapíthatta, hogy nem ez az első szál, amit elszívnak. Edit szakszerűen alakított öblös fészket a markából, hogy a lángot ne fújja el a szél, s elég volt egy szál gyufa, hogy mindhárom rudacskát izzásba hozza. Kocázásnak nyoma sem volt. A pöffenő hangú gyors, apró szippantások nyomán egyenletessé vált az égés, s az első valódi slukk mély lélegzéssel szaladt a tüdőre, hogy egy elnyújtott sóhajtással visszaszökjön onnan. Hajni keskenyre szorított száján laposan fújta ki a füstöt, Edit orrán, száján, mint egy sárkány, Bori Ó-formájúra kerekített ajkait az ég felé fordítva eresztette szabadjára. Darabig nem szóltak, a tiltott gyümölcs élvezetének édes izgalma bujkált zsigereikben
- Holnap klub du. lesz az Ifiben – szólalt meg Hajni.- El kéne menni, olyan régen táncoltam már! Lehet, hogy egy jó srácot is sikerülne felszedni.
- Almás- rázta a fejét Bori. – Holnap látogatóba jön apum.
- Hozzám is jönnek a szüleim – szólt két szippantás között Edit -, s ahogy ismerem őket, hétnél előbb nem is fognak elmenni! Úgyhogy részemről a buli ugrott. Viszont – pillantott elégedett mosollyal barátnőire -, két hét múlva, épp hazautazáskor búcsú lesz nálunk. Meg vagytok hívva! Nagyon szeretném, ha eljönnétek, tuti jó bulit csaphatnánk!
- Én benne vagyok!- lelkesedett Bori – Holnap meg is beszélem apummal.
- Hajni? – nézett kérdőn másik barátnőjére Edit.
- Szerintem nincs akadálya! Megírom anyuéknak, engedjenek el. Bár lehet, hogy vasárnap ők is eljönnek, és akkor megbeszélem velük.
- Nagyszerű! - ragyogott Edit - Juj, de jó lesz, már előre élvezem!
Összedugták fejüket, tervezgettek, kacarásztak, elképzelték magukat a sokadalomban, a körhintán, az óriáskeréken, fiúk társaságában az esti bálon.
Hajni az órájára pillantott.
- Menni kéne. Ma Klári az ügyelő, jaj nekünk, ha egy percet is késünk! – Előkotorta a rágógumikat, szétosztotta. Jókedvüket még a szigorú nevelő említése sem volt képes elűzni, vidáman, tele életkedvvel libegtek a kollégium felé.
- Egy kis matróz? – kérdezte huncutul Bori.
- Mehet! – jött a felelet. Hátul keresztfogással összekapaszkodtak, egy pillanatra megálltak, hogy lábaikat összeigazítsák.
-Jobbal indítunk! – adta az utasítást Edit.- Egy, ké, há, most!
Jó ideig nem keveredtek bele a matrózok imbolygó járását utánozó menetelésbe, élvezettel vonva magukra az utcán járókelők figyelmét. Körüllengte őket a tiszta derű, a felhőtlen boldogság, láttukra még a rosszalló megjegyzésre nyíló szájak is inkább mosolyra húzódtak.
Hármasfogat.
Hamvas tizenhét esztendejükkel övék volt a világ.
 
 
 
Bori a vaságyon kuporogva apja levelét olvasta. Elég fancsali képet vághatott, mert az ajtón belépő Hajni rosszat sejtve kérdezte:
- Valami baj van?
Erre már Edit is - aki eddig nem figyelt Borira, mert a holnapi verset magolta -, felkapta a fejét.
- Mi van?- értetlenkedett.
- Ahogy vesszük! – nyelt egyet Bori Hajnira pillantva. – Apum azt írja, hogy kiújult a lumbágója, nem képes lehajolni, ha mégis lehajol, nem bír kiegyenesedni, fáj minden mozdulata, otthon van, nem tud dolgozni.
- Szegény! – sajnálkozott Edit. - Biztos nagyon pocsék érzés lehet. De hát ezzel kiírja az orvos, nem?
- De. Nem is itt van a gond.
- Hanem? - telepedett Bori mellé Hajni.
- Ott, hogy veri a gaz a kertet. S apumnak ez még a lumbágójánál is jobban fáj.
Bánatos bocsánatkéréssel néz Hajnira.
- Rettenetesen sajnálom, de azt hiszem, nem tudok elmenni hozzátok a búcsúba.
- Bori, ne csináld már! – dobta félre Edit az irodalom könyvet és huppant a két lány mellé.
- Nélküled az egész nem ér semmit! -győzködte Hajni is. - A nagymamám vérig lesz sértve, a te kedvedért süt puncsos tortát!
- Jaj, ne nehezítsétek a dolgom! - könyörgött Bori. - Gondolod, hogy nem vágyom hozzátok? -csuklott el a hangja. - De nem tehetem meg ezt az apummal, most nem tehetem meg, hogy nem megyek haza! Rendbe kell vágnom a házat, meg a kertet is!
Egyik kezével Hajni, másik kezével Edit nyakát ölelte, könnyek gyűltek a szemébe.
- Sajnálom! - suttogta nekikeseredve.- Talán majd jövőre.
A pünkösdi búcsúval kapcsolatos álmok kártyavárként omlottak össze, Edit és Hajni tekintetében ott búsongott a csalódottság. Kettesben, Bori nélkül a Hármasfogat nem az igazi.
Aztán Hajni szeme felcsillant. Sokat sejtetően pillantott Editre.
 
g
 
A dízelmozdony átzötyögette a szerelvényt a pályaudvar váltóin, aztán szilaj vágtatásba fogott. Bori még mindig hüledezve pislogott vele együtt utazó barátnőire.
- Szédületesek vagytok! Azt hittem vicceltek.
- Komolyan azt gondoltad, hogy annyiban hagyjuk a dolgot, és nélküled megyünk búcsúba? – heherészett Edit.- Hármunknak semeddig sem tart rendbe tenni a kerteteket, és ha megvan, apukád is megnyugszik, és mi is mehetünk szórakozni.
Hajnié volt az ötlet. Tegnap délután feladott egy sürgönyt a szüleinek:” Boriékhoz megyünk stop vasárnap együtt érkezünk stop.”
Tóth Károly ugyancsak meglepődött a három lány láttán, azon meg kiváltképp, amiért jöttek. Kicsit szabadkozott, hogy nincs odahaza semmi, amivel megkínálhatná őket, aztán engedelmesen ment a szerszámosba, hogy elővegye a mindig gondosan megreszelve elrakott kapákat.
- Aztán tudják, hogy kell használni? – kérdezte félig viccelődve, félig komolyan lánya barátnőitől.
- Hát persze, Károly bácsi! Mi is falusi lányok vagyunk, fogtunk már kapát!
Mentek is, hogy mire besötétedik, végezzenek.
- Ahol kaprot láttok, ott óvatosan, ki ne vágjátok! – intette őket Bori. – Mindenem a kapormártás.
A kapor érdekes növénye a kerteknek, nem vetik, csak hagyják, hogy szétszórja a magját, nőjön Isten nevében, aztán ami nem kell, azt kikapálják.
Borinak már a szó kiejtésére is összefutott a nyál a szájában. Magában is képes volt napokig eleszegetni, de ha még húsgombóc is került bele, rá sem nézett más ételre. Kis korában is élt-halt érte. Pajtásai fintorogva fújogtak, valahányszor a kedvenc ételekre terelődött a szó az iskolában, s Bori az első helyre tette a kapormártást, másodikra a spenótot, harmadikra a tökfőzeléket.
Nagyjából felosztották a területet, és munkához láttak.
Csosszant a kapa, fogytak a sorok, fonnyadt a gaz. Néha rátámaszkodtak a kapanyélre, csiviteltek, nevetgéltek kicsit, aztán új lendülettel folytatták. A másnapi mulatság reménye hajtotta őket, a vágy, hogy együtt szórakozhassanak, hogy a kis csapat egyik tagja se maradjon ki semmiféle emlékezetes eseményből.
Már szürkült, mikor Bori végzett a maga parcellájával, és beállt Hajnihoz, hogy aztán ketten együtt meg Editnek segítsenek.
- Vigyázz te! – kiáltott váratlanul Bori Hajnira. – Kikapáltad a kaprot!
- Én? - nézett nagyot Hajni. - Mikor? Nincs is itt kapor!
- Hát most, épp láttam, ott van ni, a lábad előtt!
Hajni lehajolt, tenyerébe vett a frissen kinyesett zöld növénykét.
- Ezt?
- Ezt hát! Kértelek, hogy vigyázzatok!
Hajni döbbenten bámult.
- Ez a kapor?
- Ez hát!
- De én ezt mind kikapáltam!
Ekkor már Edit is hozzájuk lépett, ő is a Hajni kezében lévő növénykére meredt. Nem tudta leplezni zavarát.
- Ez a kapor? - hebegte. - Hát nem az? - és egy vadmurok kezdeményre mutatott, amit az összes többihez hasonlóan gondosan körbekapálgatott, hogy kedves barátnőjének szépre, nagyra nőjön.
- Nem hát! Ez a kapor, ni! - vette ki Hajni tenyeréből és mutatta. Edit restelkedve szólt.
- Hát az ilyeneket én is mind kikapáltam!
Boriban lassan körvonalazódott a valóság.
Kikapálták a kaprot. Az összeset, mert azon a parcellán, amelyiken ő dolgozott eleve nem is volt. Oda az idei kaportermés! Vele együtt elúszott az imádott kapormártás is!
Nem tudott, megszólalni, zavarodott tekintettel nézett egyik barátnőjéről a másikra, szinte fuldokolt, s csak tátogott levegő után kapkodva, mint a partra vetett hal.
Aztán végre kicsit összeszedte magát.
- Ti kikapáltátok az összes kaprot, és meghagytátok helyette nekem a gyamot? Hát ha nem tudtátok melyik a kapor, miért nem kérdeztétek meg? - kiabálta elkeseredetten.
A lányok leforrázva álltak, nem tudtak mit felelni. Csak nézték Bori kétségbeesett arcát, és rettenetesen szégyellték magukat.
Bori leült a földre, térdére hajtotta a fejét. Egy pillanat alatt összeállt a fejében az ok és okozat, drága barátnői tudatlanságból, akaratlanul elkövetett, csupán odaadásából fakadó ostoba tévedése.
Elkezdett nevetni. Először görcsösen, egy-egy felböffenő, csukló hang kíséretében, Hajniék ijedten nézték, azt hitték sír. Aztán Bori felnézett, a hisztériás nevetés oldódni kezdett, míg végül kisimult, és úgy nevetett, ahogy az ember csak a saját tehetetlenségén és hülyeségén képes nevetni. Edit és Hajni Bori mellé ültek, és ők is nevetni kezdtek. Egymásra néztek és nevettek. Jóízű kacagásuk végigzengett a kerten, ha alábbhagyott csak egymásra néztek, és újból nevetni kezdtek, már azt sem tudták, hogy min, hogy miért, csak kacagtak, csorgott a könnyük és kacagtak, kacagtak megállíthatatlanul.
 
 
 
Sok víz lefolyt azóta a Rábán.
A Hármasfogat három paripája az ország három részébe széledt. Ám a köztük lévő barátság gyeplője, ha meg is lazult, el sosem szakadt.
A minap is Bori, Zsuska lányától hazafelé autózva, rátelefonált Hajnira.
- Átutazóban vagyok, beugornék hozzád egy kicsit, olyan rég láttalak!
- Jaj de jó Borikám! - lelkendezett Hajni. - Gyere csak, mindegy mikor érsz ide, várlak! - Aztán mielőtt letette volna a telefont, gyorsan megkérdezte.
- És mondd csak, mivel várjalak, mit főzzek?
Bori belerötyögött a készülékbe.
- Mit, mit! Hát kapormártást! Húsgombóccal.
 

2009.03.01. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ibolya

(www.szalaikincses.eoldal.hu, 2012.03.23 14:53)

Mint rábaközi származású - különösen örömmel olvastam írásodat, kedves Zsuzsa! :)

Re: Ibolya

(Zsuzsanna, 2012.03.26 08:45)

Kedves Ibolya!
Köszönöm, hogy itt jártál, olvastál! Érezd jól magad máskor is!